Szabad tér, Tárló

„Nem mind panel, ami fénylik!”

2018. június 13.  

A héten zárul a Szent István Király Múzeum VárosKép című kiállítása, amelyhez kapcsolódva ma Kámán Béla okleveles építőmérnök és Kis Lajos okleveles üzemmérnök tartott közel kétórás, roppant érdekes és hasznos előadást a fehérvári lakótelepek építéséről és az épületek továbbélési lehetőségeiről.

Kulissza, Szabad tér

A nyári színházban folytatódik a Jövőre veled ugyanitt

2018. június 12.  

Idén is a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar ad otthont a Vörösmarty Színház nyári színházának: július 18-tól 21-ig Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjátékának első és második részét játsszák, Váradi Eszter Sára és Keller János főszereplésével, Hargitai Iván rendezésében.

Szabad tér

Könyvünnep a Bartók téren

2018. június 7.  

A Bartók Béla téren ütnek tanyát június 8-án, pénteken a könyvesek: nemcsak a Vörösmarty Mihály Könyvtár várja itt olvasóit, de a könyvkereskedők is itt kínálják legfrissebb portékáikat. A gyerekek találkozhatnak Gombóc Artúrral és hasznosan tölthetik idejüket a Heper játszóházban, a felnőttek pedig beülhetnek a zenés irodalmi kávéházba is.

Kulissza, Szabad tér

Táncba fogalmazott érzések

2018. június 6.  

Június 13-án, szerdán 19 órakor újra látható a Vörösmarty Színházban a Székesfehérvári Balett Színház Blablabla című estje, amelyben a város új kortárstánc-együttese több, egymástól különböző zsánerű világot, eredeti történetet rajzol meg a tánc nyelvén.

Szabad tér, Tárló

A 20. századi Székesfehérvár

2018. június 5.  

Városkép – Máskép(p) címmel a 20. századi Székesfehérvárt bemutató könyvtári dokumentumokból nyílik kiállítás június 8-án, pénteken 16 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár Központi Könyvtárban, a Helyismereti részleg termében. Ahogyan azt a tárlat címe is jelzi, a Vörösmarty könyvtár ezzel kapcsolódik a Szent István Király Múzeum korábban megnyílt, VárosKép című, Országzászló téri kiállításához.

Szabad tér

Könyves terasz az árkádok alatt

2018. május 31.  

A Vörösmarty Mihály Könyvtár gazdag és érdekes kínálattal várja a látogatókat a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat fehérvári eseményein 2018. június 2–14. között. Előadások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, kiállítások szerepelnek a programban.

Szabad tér

A régi képeslapok varázslatos világa

2018. május 22.  

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár az elmúlt évtizedekben igen gazdag képeslapgyűjteményre tett szert, amit a könyvtár munkatársai folyamatosan digitalizálnak, így az olvasók otthonról is tanulmányozhatják őket.

,

Szabad tér

Furcsaságok a Művészetek Háza színpadán

2018. május 6.  

Szatíra, börleszk, táncban megfogalmazott költői képek – dinamika és sok humor jellemzi a Székesfehérvári Balett Színház második bemutatóját, amelynek a fehérvári Művészetek Háza ad otthont május 29-én, kedden 19 órakor. Az est programján rövid, egyfelvonásos balettek szerepelnek, amelyek könnyed, ám tartalmas táncszínházi élményt kínálnak.

,

Szabad tér

Új színfolt a város kulturális palettáján

2018. március 12.  

Március 22-én, csütörtökön 19 órakor a Vörösmarty Színházban tartja bemutatkozó estjét a Székesfehérvári Balett Színház. „Blablabla” című műsorukban négy eredeti történetet mesélnek el a tánc nyelvén, az est vendége az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes.

Szabad tér

Harmadik alkalommal keresik Ezerjó Szépét

2018. március 7.  

A móri központú Ezerjó Szépe idén immár harmadik alkalommal hirdeti meg szépségversenyét. A sikeres 2017-es versenykiírást követően az idei évben még színesebb és tartalmasabb programok várják a koronára vágyakozó királynő-jelölteket.

, ,

Junior, Szabad tér

Prózamondó verseny fiataloknak

2018. február 23.  

A Vadászati Kulturális Egyesület meghirdette a XV. Országos Bársony István Ifjúsági Prózamondó Versenyt: a hagyományos eseményt a Hagyományos Vadászati Módok Napján rendezik meg 2018. május 19-én, szombaton a balatonszentgyörgyi Csillagvár Múzeumban és annak parkjában.

Junior, Szabad tér

Te hozod a tehetségedet, mi adjuk a színpadot!

2018. február 22.  

Három nap, több mint harminc középiskola, közel ezer résztvevő – április 13–15. között, a Fejér Megyei Diáknapokon a megye középiskolásai tizenkét művészeti kategóriában mérik össze tudásukat. A kulturális eseményt a Fehérvári Programszervező Kft. rendezi meg Dunaújvárosban, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával. A rendezvényről csütörtökön Székesfehérváron, a Hiemer-házban tartottak sajtótájékoztatót.