Az elmúlt évek hagyományát folytatva idén is megrendezték a fehérvári óvodások víz világnapi képzőművészeti kiállítását:
tizennégy óvoda több mint kétszáz pályaművet küldött be a "vizes" szervezetek közös felhívására. Az április elejéig
látogatható tárlatot az alkotók jelenlétében nyitották meg a Régió Házában.
»
Angyalok érkeztek
Képzőművészeti alkotásokba foglalt angyalok láthatók az Öreghegyi Közösségi Ház legújabb, március 18-ig látható
kiállításán. A munkákat elárverezik majd, a befolyt összegből pedig megalapítják a Tóth István Közművelődési Díjat.
»
Illúziók a személyes térben
Garami Richárd és Zádor Tamás szórakoztató tér-manipulátoraiból, vetített képeiből nyílt kiállítás a Pelikán Galériában.
A "Két férfi méregeti egymást" című tárlat március 17-ig látogatható.
»
A legjobbakból válogatvaA tavalyi móri textil- és kerámia művésztelep legszebb alkotásaiból nyílt tárlat a Pelikán Galériában. A megyében élő keramikusok számára most először szerveztek alkotótelepet - ezt főként az tette lehetővé, hogy ebben a műfajban több fehérvári fiatal kezdte meg pályáját a közelmúltban. A nemezművészeti tábort viszont már negyedik alkalommal rendezték meg, és a hazai iparművészet területén kiemelkedő művészek mellé három külföldi alkotót is hívtak. » Tartalomhoz a forma
A megyeszékhelyek múzeumainak összefogásával megvalósult "A szecesszió vidéke, a vidék szecessziója" című vándorkiállítás
utolsó állomására, a fehérvári Csók István Képtárba érkezett. A számtalan izgalmas látnivalót felvonultató tárlat január 18-ig látogatható.
» A pillanat képei
Kun Attila fotóiból nyílt kiállítás a Megyei Művelődési Központ harmadik emeleti galériájában. Remek makrók, a természeti
és épített környezet érdekes momentumai, színpadi események, autó- és motorver-senyek, bikaviadal és számtalan egyéb "jól elkapott pillanat" sorakozik a paravánokon. » Század eleji hangulatban
Úgy tűnik, városunkban virágkorát éli a század eleji retró: a Csók István Képtárban látható szecessziós vándorkiállítás
után most A Szabadművelődés Házában is ezt a kort idézi egy látványos tárlat.
» Geometrikus csendéletek
Elnagyolt figurák, inkább sejthető, mintsem látható tárgyak, többnyire sötét, komor színek, elgondolkodtató munkák
Vaszkó Erzsébet életmű-kiállításán, amely február 15-ig látható a Városi Képtárban.
» Fából faragott kincsek
Fejér megye fafaragói mutatkoznak be a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban: december 4-ig látogatható tárlaton használati tárgyak,
dísztárgyak, faliképek egyaránt láthatók.
» Emberek és tájak
Matúz Péter grafikus alkotásaiból nyílt tárlat a Platán Galériában. A grafikák mellett festményeket is kiállító
ifjú alkotó munkái február 4-ig látogathatóak.
» Évszakok
A Székesfehérvárért Művészkör szervezésében nyílt kiállítás az Ősi - Kovács alkotóműhely munkáiból a Platán Galériában. A főként tájképeket
felvonultató tárlat január 7-ig látogatható.
» Villámtárlattal zárult a művésztelep
Öt ország tíz képzőművészének részvételével működött az idei, sorrendben 19. Agárdi Nemzetközi Művésztelep.
Az egy héten át tartó közös munkálkodás eredményei egy villámtárlat erejéig a Köfém Klubházban voltak láthatóak.
» Evészet a múzeumban
Előd Ágnes, a 2007-ben Smohay-díjat nyert képzőművész "Mindenki azt eszik, amit akar" címmel állít ki a múzeumban.
A tárlat megnyitóján adták át az idei Smohay-díjat is, amelyet Huszár Andrea szobrászművésznek ítélt oda a Smohay János Alapítvány kuratóriuma.
» Falusi hangulatok
Színek, fények, árnyékok; falusi utcák, házak, köztük pár városi kép is: Szünderné Havasi Erzsébet alkotásaiból nyílt
tárlat az Öreghegyi Közösségi Házban. A kiállítás november 9-ig látogatható.
» Kocsmazaj
Bukovácz Lajos festőművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja legújabb műveit
állította ki a Pelikán Galériában. A tárlat november 14-ig látogatható.
» Romantikus porcelánok
Fehérváry Ildikó keramikus iparművész porcelán dísztárgyaiból, többek között egyedi vázákból, különleges formájú tálakból,
ötletes dobozokból nyílt kiállítás a Fő utcai Kéttemplom Galériában.
» A grafittól az olajig
Prettenhoffer Ágnes festményeiből nyílt kiállítás Platán Hotel galériájában. A rendhagyó megnyitón Simon M. Veronika
festőművész beszélgetett a művésznővel, akit így kis történeteken és élményeken keresztül ismerhettek meg a jelenlevők.
» Belső utazás
Szurcsik József képzőművész munkáiből Belső utazás címmel nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. Az október 10-ig látogatható tárlatot
Nagy T. Katalin művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe.
» Megismételhetetlen pillanatok rögzítői
Tájak, emberek, élethelyzetek itthonról és a nagyvilágból: az Öreghegyi Közösségi Ház kiállítótermének falain
az ötvenéves Főnix Fotóművészeti Kör huszonegy tagjának negyven fotója sorakozik.
»
Készenlétben
Koronczi Endre "stand by" címmel rendezett kiállítást a Pelikán Galériában.
A tárlaton a mozgás és a mozdulatlanság,
a zaj és a csend, mint gondolatindító alkotások jelennek meg video és audio formákban.
»
Minden, AMI belevaló
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet harmadéves hallgatóinak féléves munkáiból látható
válogatás a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
»
Jövőkép a művészek szemével
Mi is valójában a gép? A kérdésre a Székesfehérvári Művészek Társasága és meghívott barátaik a művészet eszközeivel
próbálták megtalálni a választ a "KÉP-GÉP" című kiállításon, amely a Pelikán Galériában június 6-ig látható. A tárlatot
tudományos kiselőadásnak is beillő, roppant szórakoztató megnyitóbeszéddel ajánlotta a közönség figyelmébe Lukács Béla fizikus.
»
Anya és lánya tárlata
Az SMV Festőtanoda növendékei, Gy. Simon Margit és lánya, Gyulai Saci festményeiből nyílt kiállítás a Platán Galériában.
A főként tájképe-ket és csendéleteket felvonultató tárlat június 4-ig tekinthető meg. » Szoba, belátással
Intim terekbe, lakó- és háló-szobákba enged bepillantást Takács Szilvia szobrászművész kiállítása, amely május 11-ig látható az Öreghegyi Közösségi Házban. A munkák középpontjában az ember és szoros környezetének viszonya áll. » Szobrászaton innen és túl
"Sikertelen kísérlet a szoborfaragásra hívó késztetés megtagadására" címmel Varga Ferenc alkotásaiból nyílt tárlat
a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben. A kiállítás május 11-ig látogatható.
»
A szemlélődő festő
Nincs szem. Sem szemlélő. Nem létezik a szemlélet tárgya sem. Csak szemlélődés van. S végtelen belső út, a Valóság Útja.
A fény, a szem, és a szemlélődés a központi témája Bakos Kósza Zoltán alkotásainak, amelyek mindegyike
megállásra, hosszas tűnődésre készteti az embert a Vörösmarty Színház galériájában.
»
Az élet és a bőség ünnepe
Valódi farsangi maszkabálba csöppenhet az, aki ellátogat a Megyei Művelődési Központban rendezett olasz karneváli
kiállításra: a Bellunóból érkezett vándorkiállítás a Dolomitok régi karneváljainak szokásait, hagyományait, jelmezeit,
maszkjait és a karneválok olasz hangulatát mutatja be.
»
Több műfajban utaznak
A MAIT (Magyar Alkotók Internetes Társulása) munkáiból (festményekből, grafikákból,
textilképekből, fotókból) nyílt kiállítás a Gyümölcs utcai Platán Galériában. A tárlat április másodikáig látható.
»
Színpompás tárlat
A Platán Galériában Karkóné Lukácsy Mariann és tanítványainak munkái láthatóak február végéig. Elsősorban selyemképek
kerültek a falakra, a tárlatot Simon M. Veronika festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.
»
Egy pont nulla
Máder Barnabás keramikusművész munkái láthatóak a Pelikán Galéria új kiállításán, amelyet Kádasi Éva keramikusművész
nyitott meg. A tárlat október 12-ig tekinthető meg, a galériába a belépés ingyenes.
»
Magyar királyok emléke Tihanyban
A magyar középkor, s királyaink legértékesebb emlékeit mutatja be Borbély Béla székesfehérvári fotográfus a tihanyi bencés
apátság galériájában október végéig látható kiállítása. A tárlatot Korzenszky Richárd, az apátság perjele és Siklósi Gyula régész, a történelemtudományok kandidátusa ajánlotta
a közönség figyelmébe.
»
Festőnők tárlata
Az idei Aranybulla Napok rendezvénysorozat zárásaként Ira Grau és Livia Bar képzőművészek közös tárlata nyílt meg
az Öreghegyi Közösségi Házban. Az október 8-ig látogatható tárlatot Izinger Katalin művészettörténész mutatta be a jelenlévőknek.
»
Isten veled, Palotaváros!
Letűnt idők, régi szép emlékek: dr. Perényi Istvánnak az egykori Palotavárost megörökítő fotóiból nyílt kiállítás
a Szent István Király Múzeum Fő utcai Dísztermében. Az alkotó Fehérvár ismert fotósa, aki a körzet állatorvosaként
fényképezte végig a ma már nem létező városrészt, így felvételei dokumentumértékűek.
»
A Gyöngyösbokrétáról a Táncházban
A század eleji Gyöngyösbokréta-mozgalmat mutatja be a Táncházban a fesztivál első napján megnyílt fotó- és dokumentum-kiállítás.
A tárlat a tavalyi néprajzos-néptáncos fotókiállítás folytatásaként a Paulini Béla nevével fémjelzett, sokat kritizált, de mégis a
hagyományőrzést segítő országos mozgalom történetébe enged bepillantást.
» Nyugalom
Molnár Lajos pápai festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a Platán Galériában. A mintegy ötven kiállítást maga mögött tudó
festő olajfestményeit, akrill- és pasztellképeit szeptember 5-ig láthatják az érdeklődők.
» Az üvegfestés művészete
Prágainé Mágori Aranka hódmezővásárhelyi festőművész üvegfestményeiből nyílt tárlat a Platán Galériában. A
látványos műveket felvonultató kiállítás szeptember 3-ig látható.
» Privát történelem
Kósa János festőművész legújabb munkáiból nyílt kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében
Az augusztus 20-ig látogatható, mintegy félszáz alkotást felvonultató tárlat műfaját talán ironikus retróként lehet megfogalmazni.
» Pápai képek
A speciális "egyvonalas" technikával dolgozó művész-tanár, Borbély Lajos alkotásaiból nyílt tárlat a Platán Galériában.
A játékos festészeti módszerekkel készült, vidám alaphangulatú kiállítás kuriózum városunkban.
» Győri művészek Fehérváron
A győri Beőthy Képző-, Iparművé-szeti és Irodalmi Társaság tagjainak munkáiból nyílt kiállítás a Bányató Galériában. A rajzokat, festménye- ket, faragásokat és szőnyegeket fel- vonultató tárlat június 4-ig látható. » Aki kétszer született...
Kovács Imre súlyos agyvérzés után, félig lebénulva vett újra ecsetet a kezébe, hogy ismét
a művészetnek élhessen, ahogy tette ezt gyerekkora óta. Az ő munkáiból nyílt tárlat a Platán Galériában.
» Térbeli grafikák
Falból félik kilógó arcok, testek, tárgyak - első pillantásra is meghökkentő Jónás Attila grafikus papírdombormű-kiállítása,
amely április 27-ig tekinthető meg a Pelikán Galériában.
» Tájak és emberek
Dombi Veronika alkotásaiból nyílt tárlat a Platán Galériában. A május 2-ig látogatható festménykiállításon tájképeket,
csendéleteket, portrékat láthat a Hotel Platánban működő galéria közönsége.
» Csendéletek közt
Családias beszélgetés keretében Fekete Hajnalka alkotásaiból nyílt kiállítás a Bányató Galériában.
Az erdélyi festő tájképei, csendéletei május 7-ig láthatóak az öreghegyi étteremben.
» Komoly és játékos Haraszti
Haraszti Zsolt képzőművész alkotásaiból, installációiból és szabadtéri alkotásainak fotóiból nyílt tárlat
az Öreghegyi Közösségi Házban. A kiállítás április 22-ig látogatható.
» A Víz világnapja az oviban
Az Árpád úti óvodások alkotásaiból a Víz világnapján nyílt tárlat jól példázza, hogy már az óvodások is tisztában
vannak a víz körforgásával és a vízminőség védelmének fontosságával.
» Gyerekek a vízről
A Víz Világnapjának közeledtével a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság aulájában a
Tolnai Utcai Általános Iskola diákjainak legjobb rajzaiból nyílt kiállítás.
» Mozi helyett galéria
Egyik szemünk sír, a másik meg nevet, hiszen örömteli dolog az, ha a fehérvári fotósok új, ráadásul nagy látogatottságú
galériához jutnak a Közti kirakatában ugyanakkor elkeserítő az, hogy ennyi idő után még mindig rendezetlen az
egykori fehérvári mozik sorsa.
» Végtelenített terek
Csörgő Attila képzőművész narancs- és Möbius-tereiből nyílt kiállítás a Csók István Képtárban.
Az izgalmas térkísérleteket és azok eszközeit is felvonultató tárlat május 1-ig látogatható.
» Másfél méter
Puklus Péter fotóművész munkáiból nyílt kiállítás a Városi Képtárban. Az április 8-ig látogatható tárlatot Kincses Károly
fotótörténész és Szűcs Erzsébet, a képtár igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe.
» Tanodások tárlata
Simon M. Veronika festőművész SMV 2000 Festőtanodájának nyílt kiállítása a Platán Galériában. Az április 4-ig
látogatható tárlaton a festőművész 18 tanítványa mutatko-zik be különböző technikákkal. » A világot jelentő deszkák
Bödő Viktória régóta résztvevője a fehérvári fotós életnek: több egyéni és csoportos kiállítása volt már a város különböző galériáiban.
Most a Vörösmarty Színházban nyílt kiállítása a Velencében készült képeiből.
» |
Ikonok, faliképek, bőrplasztikák, bőrszobrok: Balla István bőrész alkotásaiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház emeleti galériájában.
A különleges tárlat, amelyet Tokody Ilona operaénekesnő ajánlott a közönség figyelmébe, június 14-ig látható, a kiállított tárgyak meg is vásárolhatóak.
»
Vándorfotográfusok tárlata
Mosberger Róbert és Zalka Imre vándorfotográfusok munkáiból nyílt kiállítás a Volksbank Galériában.
A május 4-ig látogatható különleges tárlatot Pisák János üzletág-igazgató és Bircsák Eszter művészettörténész gondolatai
vezették be.
» Szomszédolás
Az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesületének munkáiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. A március 23-ig
megtekinthető tárlatot Pinke Miklós képzőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.
» Salvador Dalí művei Fehérváron
Az idei fehérvári kulturális évad egyik jelentős eseménye az az exkluzív kiállítás Salvador Dalí
grafikai műveiből, amely a Városi Képtárban látható: az Aranykor címen megrendezett, 117 alkotást felvonultató
tárlat anyagát egy német magángyűjtemény képezi.
» Megállított pillanat
Pati-Nagy Bence fotóriporter alkotásaiból nyílt kiállítás a Kodolányi János Főiskola könyvtárában. A tárlatot
Bakonyi Kovács István irodalomtörténész, főiskolai tanár ajánlotta a közönség figyelmébe.
» Egy élet képekben
Szomorú dolog olyan művész emlékkiállítását nézni, aki nemrég még itt járt közöttünk... M. Tóth István
jellegzetes lépteit, színes öltözékét, elmaradhatatlan tarka sáljait mintha még ma is látnánk a fehérvári utcákon.
» Karsai Művésztelep No. 7.
A tavaly nyári, sorrendben hetedik Karsai Művésztelepen készült alkotásokból nyílt tárlat a Szent Korona Galériában.
A február 4-ig látogatható kiállításon festmények, szobrok és megannyi érdekes installáció látható.
» In memoriam M. Tóth István
A tavaly májusban elhunyt M. Tóth István Székely Bertalan-díjas festőművésznek három helyen
nyílik emlékkiállítása: a leginkább tájképeiről, természetet megörökítő festményeiről ismert festő-tanár műveit
a Pelikán Galériában, az Öreghegyi Közösségi Házban és a Vörösmarty Teremben nézhetik meg az érdeklődők.
» Hazai tájakon
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Várkonyi Gábor festőművész alkotásaiból látható tárlat az Öreghegyen, a Bányató Galériában. A kiállítást
Oláh László, a Magyar Kultúra Lovagja nyitotta meg.
» Puszták és felhőkarcolók
Szigeti András világjáró festőművész képeiből nyílt kiállítás a Platán Galériában.
A február 7-ig látogatható tárlatot Simon M. Veronika festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.
» Foltvarrók és mézeskalács
Mézeskalácsokból és foltvarró munkákból nyílt közös kiállítás az Öreghegyi Közösségi
Házban. A Szabadművelődés Háza alkotóközösségeiben született tárgyakból rendezett tárlat január 15-ig látogatható.
»
Bujdosó-kiállítás a Platán Galériában
Bujdosó Dénes festőművész képe-iből nyílt kiállítás a Platán Galériában. A december 6-ig látogatható tárlatot Simon M. Veronika ajánlotta a közönség figyelmébe. » Régi aktok új megközelítésben
Fotó 2 címmel Hegedűs 2 László fotósorozataiból nyílt kiállítás a Városi Képtárban az
intézmény megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A január 14-ig látogatható tárlatot Baki Péter, a Magyar
Fotográfiai Múzeum igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe.
»
Fotósok egymás közt
A Főnix Fotóművészeti Kör tagjainak munkáiból nyílt közös kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban. A december 10-ig látogatható tárlatot Máhr Zoltán, a Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettesének gondolatai vezették be.
»
Megnyílt a Fehérvár Szalon
A Fehérvár Szalon történetében először a Szent István Király Múzeum ad otthont
a kétévente rendezett képző-, ipar- és fotóművészeti kiállításnak. Az október elsejéig látogatható tárlatot
Warvasovszky Tihamér polgármester ajánlotta a közönség figyelmébe és ő adta át a város díját is.
»
Kaktuszok
Yengibarian Mamikon jereváni szobrászművész kaktuszszobraiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. A november 3-ig látogatható
tárlatot Lóska Lajos művészettörténész szavai vezették be.
»
Ékszerek a testvérvárosból
Arany és ezüst Schwäbisch Gmündből címmel ékszerészeti és ötvösművészeti kiállítás nyílt a Városi Képtárban.
Az október 15-ig látogatható kiállítást Hans Friesel, Schwäbisch Gmünd polgármestere és Bánfalvi András egyetemi docens, a
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára ajánlotta a közönség figyelmébe.
»
Költő és festő volt
A nyolcvan éve született Takács Imre költő képzőművészeti alkotásaiból nyílt tárlat a Pelikán Galériában.
Az október 6-ig látogatható tárlaton Kovalovszky Márta művészettörténész idézte meg a hat évvel ezelőtt elhunyt
sokoldalú művész alakját.
»
Test és arc
Családias beszélgetéssel és Brém-Nagy Ferenc író gondolataival nyílt meg Fazekas Krisztina amerikai médiafotós
kiállítása a Platán Galériában.
»
Tájak vonzásában
Pósa Ede festőművész alkotásait mutatja be a Képcsarnok Pátzay Pál Termének tárlata. A szeptember 23-ig látható
kiállítást Szále László, a Magyar Hírlap főmunkatársa ajánlotta a közönség figyelmébe.
»
IV. Nemzetközi Művészkönyv-kiállítás
A Szent István Király Múzeum nemzetközi szinten is kiemelkedően gazdag művészkönyv-gyűjteményéből
immár negyedik alkalommal rendeztek kiállítást.
» |