Piros Ildikó

Kulissza, Szabad tér

Ne féljetek az öregedéstől! – Piros Ildikó titkai

2019. január 15.   fehervar.net  

Abigél titkai című önálló estjével járt Fehérváron, a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Az esten töredékeket villantott fel Szabó Magda életművéből.

Törölgetem a szemüvegemet, hátha csak rosszul látok, de igenis, úgy tűnik, Piros Ildikón mintha nem fogna az idő. A szép, szőke, finom arcú, gyönyörűen beszélő színésznő évtizedeket letagadhatna a korából. Hetvenen túl is aktív: „szellemi szülőanyjának”, Szabó Magdának emléket állító önálló estjével járja az országot, és mindenütt nagy szeretettel fogadják. Az Abigél titkai című esttel fellépett már könyvtárban, művelődési házban – nem zavarja, ha olykor nem tökéletesek a feltételek, de ő azt mondja: a színész, ha szereti a szakmáját, hisz abban, amit csinál, és közölni, adni akar valamit, akkor mindegy, hogy milyenek a körülmények. Legutóbb Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály könyvtár olvasótermében szerepelt, és annyian voltak rá kíváncsiak, hogy végül ki kellett tenni az ajtóra a  „megtelt” táblát.  Sajnos, sok vendéget el kellett küldeni, mert a szervezők nem tudták már leültetni őket a zsúfolt teremben. Látva az irodalombarátok csalódottságát, már akkor megígérték a Vörösmarty Mihály Könyvtár szakemberei, hogy Piros Ildikót újra meghívják Fehérvárra, és legközelebb tágasabb helyszínt választanak. A szervezők most beváltják ígéretüket: február 21-én, csütörtökön 18 órakor a színésznő újra fellép Szabó Magda emlékére készült estjével: ezúttal a Művészetek Háza színháztermében. Az előadásra már minden jegy elkelt.

Mi Abigél titkai mellett Piros Ildikó titkaira is kíváncsiak voltunk. Arra például, hogy mi tartja fiatalon, no meg arra, hogyan fért meg „két dudás egy csárdában” annyi évtizeden át. Hiszen legendás az összetartozásuk Huszti Péterrel.

– Mi a titka kortalanságának, lányos alakjának?

– Nem hiszem, hogy ez csak genetika volna. Van két testvérem, akik gömbölyűbbek, mint én: nekem sosem kellett fogyókúráznom, különösebb praktikákat bevetnem. Szerintem minden az agyban dől el. Valaki azt kérdezte, hogy telik a napom, amikor nem kell előadásra készülnöm. De hát az ember szellemileg örökös készenlétben van! Egy színész mindig karbantartja az agyát, képes a szerepeiből idézni, és természetes számára, hogy megőrzi önmagát.  Én ehhez szoktam hozzá, így élünk mindketten 45 éve Huszti Péterrel együtt, akit a színház révén már több mint fél évszázada ismerek. Szabó Magda annyi megszívlelendő tanácsot, bölcsességet hagyott ránk, olyan csodálatos dolgokat mondott még az öregségről is, hogy őt hallgatva az ember szinte hajlamos örülni ennek az állapotnak, még akkor is, ha összetörik az arcunk… Pedig ezzel meg kell tanulni együtt kell élni. Én ezért javaslom, hogy ha valaki öregszik, vegyen negyvenévesen egy ötös nagyítót, mint ahogy én tettem – mert romlott a szemem. Attól kezdve nagyítóval festettem magam, és pontosan láttam, miként szaporodnak a ráncaim. Tolnay Klárika is gyönyörű volt ráncosan, amikor még 84 évesen is játszott. Persze, én is húzogatom az arcomat, ha belenézek a tükörbe, de – mert színész vagyok – belülről is látom magam, azt, hogy mit csinálok, mit élek át, mit gondolok, mit mutatok. Ha egy másik arcot ragasztok magamnak, elfedve a sajátomat, a közönség nem tudja, mit érzek…

– A Szabó Magdáról szóló est az író 100. születésnapjára készült, ezzel a mottóval: „az ember addig él, amíg őrzi az emlékezet”. A jubileumi év után is kíváncsiak rá, olvassák. Ön miért tartja ma is szívügyének ezt az összeállítást?

– Akadt több kiváló író az életemben, de a legfontosabb Szabó Magda volt számomra. Egy édes néni azt kérdezte az egyik előadás után, mennyi ideig készültem rá? Mondtam, negyven évig… Hiszen az Abigél című tévésorozat – amelyben Zsuzsanna testvért játszottam – a hetvenes években született. De Szabó Magda adta a kezembe a Für Elise-t, a Katalin utcát pedig úgy dedikálta nekem: „A földkerekség egyetlen és valódi Zsuzsannájának, hálával és szeretettel: Szabó Abigél.” Ahogyan az éveim száma emelkedik, én már társulatba nem vágyom, a tanítással is felhagytam – 14 évig osztottam meg a balettintézetben mindazt, amit a szakmáról tudok. Szabó Magda születésének 100. évfordulóján úgy éreztem, nekem – akinek ő annyit jelentett – kutyakötelességem a szellemét megőrizni, továbbra is éltetni. Nem csak a nagy, meghatározó műveiből hangzik el részlet, hanem igyekeztem olyan érdekes interjúkból is válogatni, amelyek kevésbé ismertek, és humorukkal vidámítják az estet. Havonta egyszer lépek fel az Abigél titkaival – és jól ismerem azokat az olvasó embereket, akik eljönnek rá. Van egy nagy generáció, amelynek tagjai úgy őrzik az ő emlékét, akárcsak én, de ők is hozzák a gyerekeiket, és egy negyvenéves asszony is azt mondta nekem: „az Abigélen nőttem fel…” Azt gondolom, az embernek nincs is más dolga, mint megfogadni Szabó Magda intelmeit. Például azt: „Vigyázzatok a nyelvre, mert különben Isten ledob a tenyeréről”. Amit ő mond, azt én is átérzem, komolyan gondolom, és mélyen egyetértek vele.

Piros Ildikó székesfehérvári estjén, a Vörösmarty Mihály Könyvtárban

Piros Ildikó székesfehérvári estjén, a Vörösmarty Mihály Könyvtárban

– Az esten szó esik Szabó Magda és Szobotka Tibor kapcsolatáról. A párhuzam nyilvánvaló: az önök házassága Huszti Péterrel szintén legendás. Bár mi tagadás, Molnár Ferenc nem hitt a színészek hosszú, szakmai féltékenységtől mentes kapcsolatában. Ezt meg is írta a Ne takarj, Sárközy! című, csillogó humorú jelenetében. Az önök kapcsolata hogyan tudott erre rácáfolni?

– Ezt a Molnár-jelenetet mi is játszottuk annak idején – mosolyog Piros Ildikó. – A fiaim már elmúltak negyvenévesek, és mostanában gyakorta kérdezgetnek: hogyan csináltad? Rengeteget dolgoztál, de ott voltál az óvodában, ha kellett, utánunk hoztad a tornacsukát, becsomagoltad az uzsonnát, ebéd is mindig volt. Ráadásul máig megőriztem harminc évre visszamenőleg a naptáraimat, ezeket fellapozva ellenőrizhető, mikor, mit csináltam: délelőtt próba, délután meg este előadás volt. Hogy csináltam? Nem tudom! Amikor fiatal az ember, minden belefér az életébe. Én ma ugyanezt már nem győzném. Azt hiszem, azért voltam erre mégis képes, mert mi otthon, Huszti Péterrel teljesen kizártuk a szakmai életünket. Hozzánk nem járkált színésztársaság, nálunk nincsenek fotók a színházi vagy filmes szerepekből. Kizárólag családi fotók láthatók a gyerekekről és az unokákról… Mi soha nem foglalkoztunk otthon a szakmával. A lakás egyik felében ő készült a szerepére, a másikban én, de otthon soha nem beszéltünk a készülő előadásról: a családnak éltünk, nem vittük haza a színházi gondokat. Minden embernek vannak titkai – a mienk ez volt. Sosem tudtam, hogy ő miből dolgozik, amikor Shakespeare vagy Molnár darabjában szerepeltünk, nem tudtam, ő mire támaszkodik, mi az a gondolat, amiből felépíti a figurát. De én is a magam útját jártam, annak ellenére, hogy a színházi életünk keresztezte egymást. Ez talán egy fontos kulcsa a mi közös életünknek Huszti Péterrel. Persze, nincs recept arra, hogyan találja meg az ember az igazi párját – azt az embert, akivel le tud élni egy egész életet. Szabó Magda erről azt mondja: „Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.”

– A Madách Színház örökös tagja, rengeteg nagy szerepet volt alkalma eljátszani. Most, hogy kevesebb időt tölt a színpadon, nagymamaként is sokat van jelen a család életében?

– Három fiúnk van – Péter is, én is hoztunk egy-egy gyereket a házasságba, és van egy közös fiúnk is. Öt unokánk született. Péter fia a legidősebb, így ott már 18 éves az unoka. De az én két fiam is elmúlt negyvenéves. Mindegyiknek van két-két gyereke, mindkettőjüknél nemrég született meg a kisebb testvér, az egyikük 13, a másik 16 hónapos. Én pedig egy kicsit igyekszem tehermentesíteni őket azzal, hogy megyek és foglalkozom velük. De én ezt úgy csinálom, hogy verseket mondunk, dalolunk, a kicsi Adél például már a verseket is úgy ismeri, hogy lapozza a könyvet, és tudja, melyiket, hol találjuk… Ha két év múlva találkozik velem, már biztosan más lesz a helyzet, hiszen jön az óvoda, ami már messzebbre sodorja őket. De hasonló a kapcsolatunk a most tízéves nagyobb gyerekekkel is… Ha az ember megszületett, és azt az utat járja be a mesterségében is, amire az élet kiválasztotta – márpedig, ahogy Szabó Magda mondja, csak egy út van – akkor kötelessége azt az utat szépen bejárni… Akkor szülni, amikor kell, akkor ugrani magasat a mesterségben, amikor az élet – a szerencse és a tudás jóvoltából – úgy hozza. És amikor már rengeteg tapasztalatot gyűjtött a mesterségében, akkor jöhet a tanítás. Az évek gyorsan elrepülnek, s a hetedik X után az ember azt vizsgálja, hogy mire lehet még alkalmas. Hát például erre: hogy mindazt, amit tud, az unokáknak is átadja. Nekem a Jóisten megadta, hogy bejárjam ezt az utat, mindent eljátszottam már. De mindig új ötleteim támadnak, új terveim adódnak. Van, ami megvalósul – ahogyan ez a Szabó Magda-est –, van, ami nem, de az agyam folyton jár valamin…

Gábor Gina
Fotó: dr. Perényi István