Szabad tér

Ismét Fehérváron táncol a világ

2018. augusztus 2.   Lőrincz Miklós  

Tíz nap múlva, augusztus 11-én kezdődik Székesfehérváron a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.  2018-ban nyolc külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be. Idén már 23. alkalommal látogat Székesfehérvárra a világ: nyolc országból érkeznek táncosok, zenészek a koronázóvárosba, hogy megismertessék kultúrájukkal a közönséget a Nemzetközi Néptáncfesztivál ideje alatt. A vendégcsoportok mellett a szervező Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai is színpadra lépnek a fesztivál ideje alatt. IMG_1853 A sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester elmondta, hogy a lassan negyedszázados múlttal rendelkező, a város támogatásával rendezett nemzetközi néptáncfesztivál Székesfehérvár nyári programkínálatának egyik ékköve. „Ez az intézmény és szellemi műhely, ahol ma vagyunk – a Táncház – nagyon meghatározó a város életében. Erős bástyája Székesfehérvár kulturális életének, és a felnövekvő generáció kulturális képzésének” – tette hozzá Brájer Éva, aki arra is emlékeztetett, hogy ebből a fesztiválból nőtt ki a Székesfehérvári Királyi Napok 10–11 napos rendezvénysorozata. IMG_1868 Majoros Andor fesztiváligazgató a programot ismertette. A vendégegyüttesek hagyományos nyitó felvonulásával augusztus 11-én, szombaton 18.00 órakor indul el a fesztivál. Az Alba Plazától a Városház téren át a Zichy színpadig tart a menet, ahol a meghívott csoportok – a Dustar Folk Dance Group (Baskír Köztársaság), a Zarya Dance Ensemble (Bulgária), a Rosenka Folk Group (Csehország), a Lou Trelus Dance Ensemble (Franciaország), az Alonaki Cultural Association (Görögország), a Raaga Cultural Group Of Performing Arts (India), a Lises Stkip Dance Group (Indonézia) és a Guijarro Folklore Dance Group (Mexikó) – táncosai mellett a házigazda Alba Regia Táncegyüttes műsorát élvezheti majd a közönség. Az ötnapos rendezvény további napjain színpadra lép még a Gödöllő Táncegyüttes és a Cimbaliband, a Táncházban pedig a Góbé Zenekar is. A gyerekeket napközben a Belvárosban a Királyi játéktérbe, a Táncházban pedig a Királyi gyermekjátszóba várják, hogy megismertessék velük hazájuk táncait, viseleteit, kultúráját. A fesztivál ideje alatt az esti műsoroknak a már megszokott Zichy színpad ad otthont, majd a Táncház folkestjein is láthatjuk a távoli országokból érkezett táncosokat, akik gasztronómiai bemutatókkal is készülnek ezekre az estékre. IMG_1862Ugyan a nemzetközi néptáncfesztivál augusztus 15-én véget ér, de Szent István ünnepén, augusztus 20-án sem maradnak tánc nélkül a székesfehérváriak. A 17 órakor induló Királyok menete után este a nagyszínpadon mutatja be a „Táncra, magyar!” gálaműsor keretében közös előadását a Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, a Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes és a Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes. Az est házigazdája ismét az Alba Regia Táncegyüttes lesz, akik a Tánc világnapi gálaműsorukat, a „Megőriztem, továbbadom” című darabot viszik a Zichy színpadra” – mondta Majoros Andor. kiralyi_napok_18_plakat Miközben a Malom utca lakóitól előre elnézést kért az öt napig tartó, éjszakába nyúló programokért, Majoros Andor elmondta, hogy a fesztivál az együttes nemzetközi tapasztalatai nyomán új elemmel bővül, azaz mondhatni házhoz megy. „A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén kimozdulunk a belváros falai közül és elvisszük a zene, a tánc és a kultúra örömét a társadalomnak ahhoz a szegmenséhez, akik helyzetükből adódóan nem tudnak bennünket a meghirdetett helyszíneken megnézni. Felvettük a kapcsolatot a Viktória Rehabilitációs Központtal, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonnal, az Egyesített Szociális Intézménnyel és a Szent Kristóf Fogyatékkal Élők Nappali Intézményével, illetve a Napsugár Óvodával. Ezekbe az intézményekbe próbálunk majd eljuttatni egy-egy zenekart, együttest, vagy egy-két táncos párt, hogy örömöt csempésszünk az ellátottak napjába” – fogalmazott a fesztiváligazgató. A Nemzetközi Néptáncfesztivál részletes programjáról a www.kiralyinapok.hu honlapon olvashatnak. A rendezvény ideje alatt a színpadi programok ingyenesen látogathatók, a Táncházban tartott gyermejátszókra és folkestekre a Táncházban lehet majd jegyet vásárolni.

, , ,