Tárló

Megnyílt a Pompeji-kiállítás Gorsiumban

2017. március 25.   ÖKK  

Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel ma délelőtt nyitották meg Gorsiumban azt az unikumnak számító kiállítást, mely a Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra. A táci látogatóközpontban, mint második magyarországi kiállítóhelyen láthatja a közönség az egykori ókori itáliai várost, melyet a Vezúv kitörése pusztított el Kr. u. 79-ben. A kiállítást Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint Nádorfi Gabriella régész ajánlotta a látogatók figyelmébe.       A nagyszabású kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban történt kiállítását követően most a Dunántúlon is megtekinthető. A Szent István Király Múzeum kuriózumnak számító tárlatán egy igazi itáliai város leletanyagát mutatják be. A látogatóközpontban virtuális sétát tehetünk Pompeji utcáin, de bepillantást nyerhetünk a magánszférába és a közéletbe is: láthatjuk a fürdőket, a színházakat, a katonák és a gladiátorok világát, az orvoslás, valamint a mezőgazdaság, halászat és kereskedelem eszközeit, de a lakóházak különböző tárgyait, sőt, az ókori bordélyházak működését is. A kiállított tárgyak között vannak szobrok, festmények, és különböző használati tárgyak is. A kifüggesztett tablók segítségével pedig a Kr. u. 79-es katasztrófa is megelevenedik, amikor a Vezúv kitört, és hatalmas hamu lepte be a várost, teljesen eltemetve azt. Megnyílt a Pompeji-kiállítás Gorsiumban Ezen kívül az ásatások történetéről is olvashatunk a dokumentumok között, valamint a feltárások alkalmával előkerült holttestek gipszből kiöntött alakjainak egyike is látható: egy 18-20 év közötti fiatal várandós anyuka, aki egy sikátorból került elő 1876-ban, és a legkorábbi gipszöntvények egyike. A megnyitón Unger Ágnes, Pölöskei Klára, valamint Ihász György közreműködésével a Ciszterci Szent István Gimnázium 9.b osztályának a Vezúv kitörését felelevenítő produkcióját tekinthette meg a közönség. Majd a Szent István Király Múzeum igazgatója, Kulcsár Mihály köszöntötte elsőként a megjelenteket, aki a kiállítás Szegedről történő átszállításának előzményeiről, valamint megvalósításának részleteiről tájékoztatta a vendégeket, és kifejezte örömét, hogy ezt a tárlatot – a pontosan egy évvel ezelőtt megújult – Gorsiumban mutatják be. Köszönetét fejezte ki a nápolyi és a szegedi múzeumnak az együttműködésért, valamint múzeumuk fenntartójának, Székesfehérvár Önkormányzatának, aki az anyagi forrásait biztosította ezen kiállítás megvalósulásának. Megnyílt a Pompeji-kiállítás Gorsiumban Szólt arról is, hogy a Pompeji-kiállítás mellett a látogatóközpontban megtekinthető az állandó kiállítás is, amely első ütemben a markomann háborúkig, a II. század második feléig mutatja be Gorsium történetét. Míg jövő héten Székesfehérváron, a Fő utcai Rendházban is nyílik egy kiállítás, amely a Vezúv által elpusztított további városokat, többek között Herculaneum történetét fogja bemutatni, amihez egy új kiállítóteret is kialakítottak az épületben. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mindazoknak köszönetet mondott, akik lehetővé tették a Pompeji-kiállítás Gorsiumban való bemutatását. Beszélt annak jelentőségéről, hogy a megyei múzeumok a megyei jogú városok fenntartásába kerültek. Elmondta, hogy egy nagyvárosi léthez hozzátartozik egy ekkora múzeum és gyűjtemény, és az is, hogy ez ne csak a város közigazgatási határain belülre korlátozódjon. Hiszen egy nagyvárosnak megvan a maga térségi szerepe is a megye vonatkozásában. Egy ilyen kiállítás, mint a ma megnyíló, pedig alátámasztja azt, hogy annak idején jó döntés született a fenntartó tekintetében, majd köszönetet mondott azon képviselőtársainak, akik emellett kiálltak. Kijelentette, nagyon fontos visszahozni a köztudatba Gorsiumot. Sokat tettek már ezért tavaly is, de – mint fogalmazott – most a Pompeji-kiállítás megnyitásával megint visszateszik arra a helyre, amit ez a régészeti park megérdemel, nemcsak az országos, hanem akár európai kitekintésben egyaránt. Megnyílt a Pompeji-kiállítás Gorsiumban Nádorfi Gabriella régész a kiállításról elmondta, hogy a 102 tárgy olyan kiállítótérben látható, melynek alaphangulatát az úgynevezett Pompeji vörös szín adja, ami a pompeji falfestészet jellegzetes alapszíne. Beszélt arról is, hogy a gazdag kereskedőváros mind magánéleti, mind közéleti szférájának bemutatására törekedtek. Tájékoztatást adott a Pompejit és a többi várost ért több földrengésről, valamint a Vezúv 79-es kitöréséről, és ezen katasztrófák következményeiről is. Elmondta, hogy tulajdonképpen a vulkánnak köszönhető, hogy ennyire megmaradtak a leletanyagok, hiszen a meneküléskor a lakók hátrahagyták értékeiket. Kiemelte, hogy a római kori Pannónián belül Gorsium az első olyan település, ahol egy itáliai város leletanyagát bemutatják, és ez remélhetőleg jelentősen növelni fogja a régészeti park látogatottságát. A megnyitó végén Iveta Pleskova, Pozsony főpolgármester-helyettese, valamint Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója kívánt további sikereket és sok látogatót Gorsiumnak. A kiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg a régészeti parkban.

Szöveg: ÖKK, fotó: Kiss László

Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel ma délelőtt nyitották meg Gorsiumban azt az unikumnak számító kiállítá...

Posted by Fehervar.net on Saturday, March 25, 2017

,