Szentes Ottokár: Újabb kísérlet

Tárló

Időtlen absztraktok

2016. október 23.   Göbölyös Imre  

Szentes Ottokár képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. A november 18-ig látogatható tárlatot Hermann Júlia művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe.

A megjelent vendégeket Szűcs Erzsébet, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze köszöntötte, és bemutatta kollégáját, Hermann Júliát, aki a következő gondolatokkal nyitotta meg a tárlatot:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönség!

Több okból is Szentes Ottokárnak köszönhetem, hogy most én nyithatom meg ezt a kiállítást. Az egyik természetesen az, hogy ő kért fel rá, amit ezúton is még egyszer szeretnék megköszönni. A másik, kevésbé banális oka, hogy ma is tartó, különböző művészeti tanulmányaimat az ő művészettörténet óráival kezdtem meg a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban. Ezt talán még inkább köszönöm.

Hermann Júlia Szentes Ottokár tanítványa volt

Hermann Júlia Szentes Ottokár tanítványa volt

Az itt látható kiállítás a mostanában jellemző kurátori rendezési gyakorlattól eltérően szinte teljes mértékben a művész elrendezésének eredménye. Én azonban éppen itt voltam, amikor Ottokár kijelölte a képek helyét, és pontosan emlékszem egy félmondatra: „…ez ide kerül, mert ennek a kistesója”. A kistesó terminus egyrészt nagyon szentesottokáros, másrészt pontosan leírta a képek közti kapcsolatot. A falakon látható képek testvérek, szülők, nagynénik, nagybácsik és unokatesók, a Szentes Ottokár-család tagjai, vagy ahogy manapság egyre inkább hallom (pedig régi művtöri faktosként még mindig nem jön a számra), ez a Szentes Oti-család.

Szentes Ottokár munkája

A könnyű, légies színfoltokból álló háttér és az azon hol jól kidolgozott, hol elnagyolt, de mindenképpen időtlennek tetsző geometrikus absztrakt grafika a család minden tagjának sajátja. Jellemzi még őket a szabadság és a spontaneitás, közben pedig a megkötöttség és a precizitás is, nem akarnak megmondani semmit, mégis mindnek van mondanivalója. Ezt a fajta kettősséget talán a több képen is központi alakként lengő sárkány-motívum írja le legjobban, ami annak ellenére szállni akar, hogy meg van kötve. Vagy: annak ellenére meg van kötve, hogy szállni szeretne. Ki tudja, talán Szentes Ottokár, akinek ez nem csupán szimbólum, de nosztalgikus motívum is, ha úgy tetszik, ez már magánmitológiájának része. De talán ő maga sem tudja, hiszen az üres vászon előtt, ahogy állítja, még nem látja a végét – még minden végtelenül szabad, minden egy nagy lehetőség. Aztán egyre inkább megköti a kezét a születő kép, ami pygmalion-i önbeteljesítésként életre kel és a végén már minden vonalnak tétje van. Ahogy a sárkány végét, úgy a festő kezét is megkötik.

Szentes Ottokár munkája

Az olajképek mellett képviseltetik magukat a család vadhajtásai is, hogy ezzel a blaszfém szóviccel éljek. Az üveg alá zárt organikus (és néha csak organikusnak tűnő) anyagokban talán még inkább megjelenik az a kettősség, ami a már említett spontaneitás és precizitás kontrasztjából ered, hiszen egy spontán véletlennek köszönhetően születettek meg, elrendezésüket tekintve mégis jól kigondolt, pontos művek.

Szentes Ottokár és a közönség

Az alkotó állítása szerint képeinek nincs programszerű mondanivalója, egyenként azonban aligha mehetünk el mellettük anélkül, hogy ne kaptunk volna valamilyen üzenetet. Lehet ez személyes, mert ezek Szentes Oti-képek, akivel időről időre össze lehet mosolyogni a Fő utcán. A mondanivalóból akár tanulhatunk is, hiszen Szentes Ottokár művészettörténetet is tanít. De az is előfordulhat, hogy valami egészen más, mégis szívhez szóló dolog lesz a vége, mert nevezzük bárhogy, a képeket igazából egy művész alkotta.

A kiállítást megnyitom.

A közönség

Képeink a megnyitóról:

Szentes Ottokár képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. A november 18-ig látogatható tárlatot...

Posted by Fehervar.net on Sunday, October 23, 2016