Megkezdődött a FIN

Szabad tér

Megkezdődött a FIN

2016. szeptember 29.   fehervar.net  

Az Új Magyar Képtárban rendezett két beszélgetéssel és felolvasással megkezdődött, és vasárnap estig tart a hagyományteremtő szándékkal, első ízben megrendezett Fehérvári Irodalmi Napok címet viselő közösségi irodalmi fesztivál.

Ladik Katalin költő, performer, színésznő nemrég jelentette meg új verseskötetét, A víz emlékezete címme, ennek apropóján beszélgetett vele Józsa Márta író, szerkesztő. Ladik Katalin Újvidéken született, és az utóbbi húsz évben felváltva él Újvidéken, Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén. Az úgynevezett írott költeményekkel párhuzamosan hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok létrehozója és vokális előadója, képzőművész, továbbá a happening, Mail Art, akció műfajában is tevékeny. Ladik Katalin az egyike annak a négy művésznek, akiket 2016-ban a japán művész, békeaktivista, Yoko Ono a Lennon Ono Grant for Peace békedíjjal ismert el.

Megkezdődött a FIN

A nyitó rendezvény programja a Hazai-esttel folytatódott: Bartók Imrével, Garaczi Lászlóval és Németh Gáborral Czinki Ferenc beszélgetett az első Hazai Attila Irodalmi Díj kapcsán. A díj egy magyar irodalmi díj, amit a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére alapított 2016-ban, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd, az első díjazott pedig Bartók Imre.

Bartók Imre 1985-ben született Budapesten. 2008-ban Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végzett, majd az esztétika szakon doktorált. 2011-ben kiadott első regénye (Fém, Kalligram Könyvkiadó) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt, illetve számos kortárs képzőművészeti kiállítást nyitott meg. 2013-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, illetve Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték. 2015-ben Örkény István drámaírói ösztöndíjat kapott, és a fordításában megjelent Clive Barker A vér evangéliuma című regénye a Libri Kiadó gondozásában, 2016-ban pedig a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg Láttam a ködnek országát című regénye.

Fotó: Igari Balázs

Megkezdődött a FIN

, , ,