Zene

Keddtől Alba Regia Feszt

2016. augusztus 7.   ÖKK  

Az idei Fehérvári KultúrKorzó a hétvégén ugyan véget ért, de az előttünk álló héten sem maradunk belvárosi könnyűzenei programok nélkül, hiszen augusztus 9–11. között rendezik meg a 3. Alba Regia Fesztet. A világhírű német Mo’Blow mellett a hazai jazz-funk szcéna krémje vonul fel a színpadokon. Többek között Szakcsi Lakatos Béla, a Garami Funky Staff, a Varga János Project, az Oláh Krisztián Trió, a Kéknyúl Hammond Band, KosziJanka és Sena koncertjeit élvezhetjük. Újjászületése óta idén harmadik alkalommal lesz Alba Regia Feszt a királyok városában. A háromnapos fesztivál ez alatt a röpke pár év alatt máris hazánk egyik legjelentősebb zenei eseményévé nőtte ki magát. Az idei évben három helyszínen várják a jazz, a funk és általában véve a jó muzsikák szerelmeseit Székesfehérvárra. A berlini Mo’Blow az egyik legizgalmasabb jazz-funk csapat a nemzetközi palettán, koncertjük garantáltan felrázza majd kedélyeket. Vidám, energikus zenéjükkel még egyszer utoljára megörvendeztetik a közönséget augusztus 10-én a Hotel Magyar Király előtti téren, ugyanis búcsúturnéjuk keretében látogatnak el Magyarországra. Vissza nem térő alkalom! A fesztivál első napján Szakcsi Lakatos Béla, illetve a Varga János Poject koncertjét hallhatjuk ugyanitt, másnap a Mo’Blow előtt a Garami Funky Staff muzsikál, de a zárónap is ígéretes: a nagyszínpadon KosziJanka, a Kék Nyúl Hammond Band és a hátborzongatóan sexi hangú, Sena lép fel.
Zabos Regina, a 2015-ös Fehérvár Hangja a saját zenekarával lép fel

Zabos Regina, a 2015-ös Fehérvár Hangja a saját zenekarával lép fel

Az idei Alba Regia Feszt a dívák fesztiválja, tehetséges és gyönyörű énekesnők csokra várja a lágyságra és finom muzsikára éhezőket; Munkácsy Esztert és a 2015-ös Fehérvár Hangja nyertes Zabos Reginát is láthatjuk a nagyszínpadon. A Múzeumudvar meghitt légkörében pedig többek között Vörös Janka, az Oláh Krisztián Trió és a Várallyay Petra Trio nyújtanak majd felejthetetlen élményt. A nagy történelmi és kulturális múlttal rendelkező város 1967-től csaknem húsz éven át otthont adott az Alba Regia Jazzfesztiválnak. A fesztivál két főszervezője, Mits Gergő előadóművész, a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének vezetője, többek között a United zenekar basszusgitárosa, valamint Vörös Tamás, előadóművész, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatója. Céljuk egy hosszú távú zenei projekt kialakítása, nemcsak a nyári fesztivál keretein belül, hanem egész évre kiterjesztve. A fesztivál küldetése az ifjú tehetségek támogatása is. Idén ezt jól tükrözi a Bartók Béla téren felállított színpad, melyen a Fehérvár Hangja 2015 verseny döntősei lépnek fel szerdán és csütörtökön. Az Alba Regia Feszt nagyszínpados koncertjei Székesfehérvár város támogatásának köszönhetően ingyenesen látogathatóak, a Múzeumudvar eseményeire a belépő 500 Ft. Részletes program:  www.albaregiafeszt.hu Alba Regia Jazz Feszt

,