Magyarországi ősbemutatót tartott április 13-án a Vörösmarty Színház: Esterházy Péter Mercedes Benz című történelmi revüjét mutatták be Szikora János rendezésében, Sághy Tamás, Seress Zoltán, Andrássy Máté, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Závodszky Noémi főszereplésével. S begördül a színpadra, Luciferrel a kormány mögött a narancssárgában pompázó (bizony, valósággal ránk ragyog ez a szín) Trabant, a darab címének gunyoros ellenpontjaként. Az egykori (?) szocializmus sokak által vágyott jelképe. Elhangzik a keletnémet csodához  fűződő szöveg is: „A Trabant útfekvése kitűnő, gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” A Mercedes Benz szintén legendás autómárka, „talán” még a Trabantnál is ismertebb. Egyáltalán nem mellékesen pedig a zseniális énekesnő, Janis Joplin egyik leghíresebb dala, amelyet 1970-ben énekelt fel a Pearl című albumra.  Szintén nem mellékesen ez volt Esterházy Péter kedvenc dala, és ezt a címet adta utolsó darabjának is, amelynek magyarországi ősbemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban volt, április 13-án. (Talán nem véletlen, hogy akkor, másnap volt ugyanis a szerző születésnapja.) Sajátos módon azonban nem hazánkban láthatták először a nézők, Esterházy ugyanis a Szlovák Nemzeti Színház (!) kérésére írta a művet, ahol 2017 január 7-én volt a premier. Szóval, ez a Mercedes Benz elhangzik a darab elején és végén is, a maga gúnyos-keserű, az Urat kérlelő szövegével, a végén pedig Joplin halálos kacajával.  Ám nem csak ez ad keretet, fazont az Esterházy-darabnak, hanem Az ember tragédiája is, jobban mondva az Úr és Lucifer állandó torzsalkodása. Ezúttal nem az egész emberiség, „csupán” az Esterházy család sorsa a tét, erről köt fogadást a két örök ellenfél. „Vedd el a szerencséjüket, fogadjunk, hogy akkor sem fordulnak ellenem, akkor sem árulják el a jót”, kínál alkut magabiztosan az Úr, és Lucifer legalább ilyen öntelten belemegy az üzletbe. Történelmi revüként aposztrofálják a Mercedes Benzet, amelyet nevezhetnénk családtörténeti revünek, még inkább családtörténeti road-show-nak. S ha maradunk az eredeti meghatározásnál, vetítettképes revünek. Mert Szikora János rendező bőven él ezzel a dramaturgiai lehetőséggel, az előadás első felében talán túl sokszor is. A képek ekkor el-elvonják a figyelmet a szereplőkről, a második felvonásban aztán helyreáll az egyensúly.  A rendezés egyébként elegáns, jól kihasználja a teret, ami nyilván annak is köszönhető, hogy Szikora volt a látványtervező is. A darab alaptalálatairól Radnóti Zsuzsa dramaturg írt kitűnő összefoglalót, elolvasható a színház honlapján. Az egyik ilyen Az ember tragédiája keretjátékként történő, ismétlődő felhasználása. Jobban mondva parafrázisa, ironikus kifordítása. A másik a családtörténet, az Esterházy-család sorsa a 17. századtól kezdve napjainkig. Játékosan, mulatságosan, fájdalmasan, keserűen, őszintén, a személyesség hitelével. Önreflexióval, utalások özönével, nyelvi leleményekkel. Ez utóbbi Esterházynál magától értetődő, élvezettel hallgatjuk a szellemes szójátékokat és párbeszédeket, amelyeket a prózai műveivel ellentétben korlátok, szabályok közé szorít a színházi dramaturgia. Felfedezhetjük a filmes utalásokat is, például a Szegénylegények (a lány megvesszőzése) vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatok (a híres fenékre stemplizős epizód) emblematikus jeleneteire. Az operettrészleteket, amelyek kulturális (köz)tudatunk kitörölhetetlen részei. A Mercedes Benz ezzel együtt több mint stílusbravúr, esterházys szómágia. Összegzés ez, keserűen mulatságos családregény, színjátékba oltva. Benne súlyos drámákkal, köztük a talán legnehezebben feldolgozhatóval. Azzal, hogy imádott, bálványozott apját beszervezték, besúgó lett. Bármilyen fájdalmas volt ez számára, méltósággal és bátran kezelte: megírta a Javított kiadás című könyvében. Számos rendezői ötlettel, látványelemmel fűszerezik az előadást Szikora és alkotótársai.  A szereplők közül Sághy Tamás cinikus, fensőbbséges Urat formál, Seress Zoltán pedig eltökélt, szorgalmas bajkeverőt. Egymás tükörképei, kérdés, melyikük a rosszabb. A Grófot, írót, magát Esterházy Pétert Andrássy Máté alakítja visszafogott eszközökkel.  A figura a darab narrátora, mesélésével, reflexióival, szótlan jelenlétével is. Apaként Tűzkő Sándor sokadszorra bizonyítja, hogy drámai szerepekben is kiválóan megállja a helyét. A Herceg Kuna Károly, aki ezúttal humorából, öniróniájából is megvillant valamit. Pálya Pompónia jól „veszi át”, fogja kézbe az előadást a két „nagyúr” fogadása után. A szolgáló archetípusa ő, aki, ha kell, eltakarítja a piszkot. Varga Lili (Első szerető, Vilma) ismét tanúbizonyságát adja sokszínűségének, átváltozó képességének. Závodszky Noémi (Anya, hercegnő) fiához intézett monológja emlékezetes. A megalkuvásra, alkalmazkodásra ösztönöz, és ma ismét különösen aktuális.  Kozáry Ferenc most is jól érzi magát kisebb karakterszerepeiben, és megbízhatóan teljesít az előadásban Kelemen István és Kovács Tamás is. Lucifer végül veszít, de addig sok életet elcsesz, sok mindent tönkretesz. Az Úr se nyer túl sokat. Tudnunk kell, hogy az álnokságok csak az emberiség szorgalmas közreműködésével valósulhatnak meg.  Ilyenek vagyunk. Ahogyan Janis Joplin énekli, Mercedest és színes tévét várnak az Úrtól, egy jó estét meg egy rundót.  Joplin kikacagja önmagát és minket. Halálosan.

Utóirat Szikorának láthatóan szívügye volt ez a darab. Az előadás a maga különleges módján szórakoztatóra is sikeredett, legjobb jeleneteiben keserűen mulatságos lett. Aki viszont nem mélyült (még) el Esterházy Péter életművében, azt esetleg megtéveszthette a cím és (az ironikus) történelmi revü műfaji megjelölés. Volt, aki szabályos, hármas idegesítő göcögéssel kísérte a darab általa viccesnek vélt fordulatait, ha kellett, ha nem. A göcögés aztán a második felvonásban elmaradt. Akadtak olyanok is, akik a szünetben egyszerűen otthagyták az előadást.  Kár. A Mercedes Benz ugyanis kétségkívül az évad egyik fontos produkciója a Vörösmarty Színházban. Amelyhez felnőtt a teátrum társulata. Talán a nézőkkel is megtörténik majd ez.

Szabó Zoltán Fotó: Rostásy Szabó Mihály