A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtárban neves színművészek igen jó hangulatú „osztálytalálkozójával” ért véget a Szabó Magda műveit népszerűsítő, nagy érdeklődést kiváltó sorozat. A zárórendezvényre az előzetes regisztrációk alapján az olvasóterem már hetekkel korábban megtelt. Ami nem csoda, hiszen az Abigél máig Szabó Magda egyik legnépszerűbb regénye. A sikert csak fokozta Zsurzs Éva rendező nagyszerű tévésorozata. A szigorú Matula diákjait annak idején pályakezdő színészek formálták meg – az 1978-ban készült négyrészes sorozat hatására pedig egy egész ország tanulta meg villámgyorsan a nevüket. A Vörösmarty könyvtárban Zsurzs Kati, Egri Kati, Bánfalvy Ágnes – három „matulás” diák –, Piros Ildikó, Zsuzsanna megformálója és Kovács István, az ellenállhatatlan Kuncz Feri alakítója idézte fel a forgatás legszebb, legviccesebb és legmeghatóbb pillanatait, no és mesélt Szabó Magdához fűződő kapcsolatáról. Az est moderátora Juhász Anna irodalmár volt. Kiderült, hogy Szabó Magda már nem sokkal a regény 1970-es megjelenése után elkészítette a tévéjáték forgatókönyvét, ám az egy darabig ott hevert a Magyar Televízió irodalmi és drámai főosztályán. Több neves rendezőnek is ajánlgatták, de efféle vélemények hangzottak el: „Egy csapat nő összezárva? Ki van zárva…” Ám szerencsére Zsurzs Éva egyáltalán nem berzenkedett. Korábban már dolgozott Szabó Magdával, A Danaida tévéváltozatán – mesélte Zsurzs Kati, és hozzátette: a két teljesen más közegből érkező ember nagyszerűen megértette egymást. A polgári neveltetésű Szabó Magda és Zsurzs Éva, aki angyalföldi melósok között cseperedett fel, kiválóan tudott együtt dolgozni. Arról is hallottunk, hogy Zsurzs Éva először nekilátott átdolgozni, a saját elképzeléseihez szabni a forgatókönyvet – ami azt jelentette, gyakran technokollal hozzáragasztotta a kiegészítéseit az eredeti változathoz… Zsurzs Kati azt mesélte, a maga részéről ezalatt élte a végzős színművészeti főiskolások szokásos életét, és csak később tudta meg, hogy az egész osztályuk bekerül a sorozatba. Elárulta, neki főleg az jelentett nehézséget, hogy vele Zsurzs Éva nem udvariaskodott, mint a társaival, neki kíméletlenül megmondta, ha rossznak találta. Ezért időnként szólnia kellett rendező édesanyjának: „Mami, csak arra kérlek, velem is úgy bánj, mint a többiekkel…” Zsurzs Éva a forgatásokon egyébként nagyszerű hangulatot tudott teremteni. Jó szemmel osztott szerepet, minden figurához megtalálta az ideális színészt: így aztán olyan művészek dolgoztak együtt a sorozatban, mint Básti Lajos, Garas Dezső, Ruttkai Éva… De Zsurzs Éva a kitűnő légkör kialakításához azzal is hozzájárult, hogy hagyta a tizenéveseket megformáló, huszonéves színésznőket bolondozni, azaz visszavedleni vásott középiskolásokká. Felnőtt nők voltak ugyan, akik akkoriban már sokat szerepeltek színházakban – pontosan érezték, miféle felelősség hárul rájuk –, de a történet leforgatáshoz éppen ez az önfeledtség kellett! Ebben a miliőben a nagyszerű, idősebb színészek is szívesen meséltek egy-egy diákkori élményükről. Ami pedig a „matulásokat” illeti, az esten kiderült, hogy a két legnagyobb tréfacsináló „rosszcsont” Egri Kati és Bánfalvy Ágnes volt – ők valósággal sportot űztek abból, hogy megnevettessék az osztályt. Az első sokk mindenkit a ruhapróbán ért, amikor azzal szembesültek, hogy valamennyien rettenetesen ronda, talpig szürke intézetis öltözékben, fekete bakancsban kénytelenek szerepelni, és tilos a smink is. Egri Kati rövid, vékony szálú hajára egy copfot illesztettek, ő pedig azt játszotta el a többiek szórakoztatására, hogy a haj, meg a matulás kalap „hatalmas” súlyától hanyatt esik… A matulás hálójeleneteket meg azért élvezték, mert olyankor – a szünetekben – volt módjuk egy jóízűt aludni is: elvégre hajnalban keltek, a forgatás reggel hatkor kezdődött. Félálomban meg is kértek valakit, hogy nyisson már egy ablakot, engedjen be egy kis friss levegőt – nagy röhögés támadt, amikor az illető valóban felkelt és kinyitotta a díszletablakot – ami mögött persze, csak egy fekete papír éktelenkedett, hiszen valójában zárt helyiségben forgattak. A matulások látványa Vácon – a külső forgatási helyszínen – mindenesetre nagy feltűnést keltett. Mivel hideg volt, a lányok rettenetesen fáztak, az operatőr, Lukács Lóránt kiadta a parancsot: „mindenki igyon meg egy felest”! A didergő ifjú színésznők engedelmeskedtek, és szürke egyenruhában átvonultak a matulának kinevezett „iskolaépülettől” a szomszédos kocsmába. – Mi Egri Katival kicsit később értünk oda, ezért tanúi voltunk annak a csodának, amikor kora reggel a váci kocsmában gyülekező alkoholisták egy pillanat alatt kijózanodnak – mesélte nagy derültség közepette Bánfalvy Ágnes. – A kocsmázók csak azt látták, megjelent a pultnál egy csapat szürke egyenruhás „iskoláslány”, valamennyien sorra kértek egy felest, amit ki-ki azonnal felhajtott. A Zsuzsanna testvért alakító Piros Ildikó nem sokkal volt csak idősebb a folyton vihorászó „matulásoknál”, de – most azt is elárulta –, bizony, néha mérgelődött a sok nevetgélő rosszcsont miatt: – Amikor a Matula diákjai elindulnak sétálni, kitárul a zárt intézmény hatalmas fakapuja… Olyankor – jelezve, hogy indulhatunk, kezdődik a jelenet – elhangzott a felhívás: „tessék”! Én meg a nagy kacagás, zsivaj közepette nem hallottam az instrukciót, és újra meg újra ismételni kellett. Ezért időnként haragudtam rájuk. A nagy vidámságból persze azért is maradtam ki, mert a kisfiam nagyon pici volt még, és ha vége volt a forgatásnak, azonnal futottam hozzá haza. Másrészt pedig mi, színészek óhatatlanul a saját szerepünkre koncentrálunk, és egy kicsit abban élünk. Számomra meghatározó volt, hogy Zsuzsanna testvérnek fegyelmezettnek kellett lennie.  Ráadásul mellém és a másik diakonisszát alakító Temessy Hédi mellé adtak két fantasztikus teremtést, akik szakértőként azonnal odaugrottak, ha félrecsúszott a főkötő szalagja, és máris figyelmeztettek, ha valami nem felelt meg az előírásoknak – mesélte Piros Ildikó, akinek szerepe szerint azért is kellett annyira szigorúnak kellett lennie, hogy megvédje a rá bízott növendékeket. – Én csak hallgatom ezeket a jó sztorikat, és sajnálom, hogy a történetben szereplő iskola nem volt koedukált, ezért én mindenből kimaradtam – állította Kovács István. Piros Ildikó persze közbeszólt: „Az egész Matula, sőt egész Vác a Kovács Pistába volt szerelmes”. Kovács István azt mondta, a maga részéről hálás, hogy eljátszhatta Kuncz Ferit, mert egy kicsit eltért ez a figura azoktól, amelyeket korábban volt alkalma megformálni: Bornemissza Gergely és Kárpáthy Zoltán mind pozitív hősök, Kuncz Feri is annak látszik – egy ideig. De aztán kiderül, hogy rosszban sántikál. Megesett, hogy Kuncz Feriért elmarasztalást kapott: „szégyellje magát” – mondta neki egy néző, aki a szereppel azonosította, és ettől ő nagyon boldog volt, hiszen ez volt a visszajelzés, hogy sikerült hitelesen megformálni a szerepet. Kovács István megemlékezett arról, hogy egy jelenet leforgatásakor, Básti Lajos – közvetítő útján – a segítségét kérte. Básti Lajos (vagy ahogy szeretettel emlegették, Lala bácsi) akkor már nagybeteg volt, nem sokkal a forgatás után meghalt. Kettejük filmbéli, feszült párbeszédét úgy rögzítették, hogy egészen közelről, váltakozva mutatta őket a kamera. A nagybeteg, fájdalmakkal küszködő Bástinak sok szövege volt, Kovács István pedig megrendülten segítette a nagy színészt azzal, hogy vállalta: Básti szövegét az ő mellére tűzzék… De megemlékeztek az esten a sorozat főszereplőjéről, Szerencsi Éváról, aki mindössze 52 évesen ment el. Fiatal színésznőként egy kicsit kilógott ebből a színészosztályból, a maga útját járta, éppen úgy, mint az általa megformált Vitay Georgina… No és persze, sok szó esett Szabó Magdáról, az ő tanításairól és titkairól, azokról a nagyszerű nőalakokról, akiket regényeiben megteremtett. Beszéltek a Régimódi történet Rickl Máriájáról vagy Az ajtó Emerencéről – hiszen Egri Katinak abban a szerencsében volt része, hogy mindkét figurát megformálhatta pályája során. Piros Ildikó arról mesélt, maga Szabó Magda is színésznő volt, írás közben belebújt teremtett figurái bőrébe maga átélte, átérezte a sorsukat. De Piros Ildikó azt is felidézte, miként készült Szabó Magda is egy-egy premierre, milyen volt, amikor az írónő – párducmintás estélyiben – valóságos dívaként hajolt meg a színpadon… Utóirat: A magamfajta egyszerű tévénéző azt hiszi, azért vált ennek a legendás tévésorozatnak a rajongójává, mert amikor bemutatták, maga is középiskolás volt. Mi például akkoriban vonultunk matrózblúzos középiskolásként a majálisra – a patinás gimnázium képviseletében – amikor ezt a sorozatot vetítették. A szabad légkörű középiskola tanárai partnerek voltak: „Matula vigyázz!” vagy „Aki kukorékolni mer, becsukatom” – vezényeltek viccesen, és mi kórusban így üdvözöltük őket: „Jó napot kívánok, Isten áldásával!” De persze, ez a film – középiskolás hőseivel – nem csak a középiskolásoknak szólt. Újabb és újabb nemzedékek jöttek, akik hozzánk hasonlóan képesek voltak azonosulni Szabó Magda történetének különleges, zárt világával és szereplőivel.

Szöveg: Gábor Gina, fotó: Vörösmarty Mihály Könyvtár és az Abigél-filmsorozat