Legalábbis elméletben, Georges Feydeau szerint. Aztán, hogy az elméletből mit sikerül a gyakorlatba átültetni, kiderül A hülyéje című bohózat végére, amelyet július 16-án, vasárnap 20.30 órakor mutat be a Vörösmarty Színház a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. Vatelin (Egyed Attila) rajongva szereti feleségét, Lucienne-t (Varga Gabriella), és döbbenten tapasztalja, hogy az asszonyt egyik barátja, Pontagnac (Andrássy Máté) pár napja szerelmesen követi. Hamarosan kiderül, hogy nem egyedül ő csapja a szelet a csinos asszonynak: Rédillont (Keller János) többször is szó szerint Lucienne lábai előtt heverve találja... Pontagnac nős, feleségét (Závodszky Noémi) tolószékbe kényszerült betegnek hazudja, Rédillon pedig több állandó és átmeneti szeretővel is rendelkezik. Lucienne világossá teszi: csak akkor hajlandó beadni a derekát, ha kiderül, hogy a férje megcsalja. Pontagnac és Rédillon mindent elkövet, hogy Lucienne félre nem érthető helyzetben találja Vatelint. Kapóra jön nekik, hogy Párizsban tartózkodik Maggie (Kerkay Rita), akivel Vatelinnek volt egy futó kalandja Londonban... A történések és karakterek teljes sebességgel fonódnak össze, ajtócsapkodások és csengőhangok közepette. A fordulatos bohózatot Widder Kristóf állította színpadra, a főbb szerepekben Egyed Attila, Varga Gabriella, Andrássy Máté, Závodszky Noémi, Keller János, Kelemen István, Kerkay Rita, Varga Lili, Kozáry Ferenc, Váradi Eszter Sára és Kricsár Kamill látható. A hülyéje ősbemutatója 1896-ban volt a párizsi Théâtre du Palais Royalban, és máig Feydeau egyik legjobban sikerült darabjaként tartják számon. A történet roppant egyszerű, és bár a szerelmi szálak hajlamosak az összekuszálódásra, mélyebb tartalmat és komolyabban kidolgozott karaktereket nem érdemes keresni benne, ahogy Feydeau többi bohózatában sem. Van benne viszont szerelem, féltékenység, hazugság, félreértés, humor – bőven adagolva, ahogy a műfaj megkívánja. A darab főszereplői kétségtelenül az ajtók, amelyekből rengeteg van színen, nem véletlenül: a szereplők folyamatosan egymásnak adják a kilincset, és jóformán ki se mennek az egyik ajtón, máris jönnek be a másikon. Harsány színek jellemzik a látványt (a díszlet Widder Kristóf, a jelmez Kárpáti Enikő munkája), és ugyanilyen harsányan formálják szerepeiket a színészek is, akik szemlátomást élvezik a 150 percnyi felhőtlen komédiázást. A produkciót a július 16-i bemutató után 18-án, 20-án és 21-én is láthatja a közönség a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. Georges Feydeau (1862-1921) Párizsban született 1862. december 8-án. Származásáról több pletyka is lábra kapott, egyesek szerint lengyel származású édesanyja gyengéd viszonyt ápolt Morny hercegével, ennek gyümölcse lett a kisfiú, mások egyenesen III. Napóleontól származtatták. A legvalószínűbbnek azonban az látszik, hogy a neves regényíró, Ernest Aimé Feydeau volt az igazi apa, akinek többek között Flaubert is jó barátja volt. Feydeau hétévesen járt először színházban, amelynek csodálatos, kavargó világa azonnal elbűvölte. Másnap már a leckeírás helyett színdarabot írt, igaz, egyelőre csak a maga szórakoztatására. Kamaszfejjel barátaival kis színjátszó kört szervezett, ez volt a Le Cercle des Castagnettes, amelynek nemcsak darabokat írt, hanem játszott és rendezett is. Később komolyan tanulmányozni kezdte a XIX. század legnagyobb bohózatírói, Labiche, Henri Meilhac és Alfred Hennequin darabjait, színpadtechnikai tanulmányokat is folytatott, s huszonéves korára gyakorlatilag az egész színházi szakma a kisujjában volt. Titkári állást vállalt az egyik színháznál, emellett pedig színikritikákat gyártott egy párizsi lapnak. Közben szorgalmasan írta darabjait is, amelyek közül A női szabót 1886-ban bemutatta a Reneszánsz Színház. A darab a közönségnek tetszett, a kritika azonban igencsak fanyalgott. Feydeau-t ez nem keserítette el, mert egész életében a közönségnek, s nem a műítészeknek írt, az igazi átütő sikerre azonban várnia kellett. 1892-ben egyszerre három darabját is bemutatták különböző párizsi színházak, s hamarosan nevétől volt hangos a város, ő lett a „kacagás királya”. Fáradhatatlanul dolgozott, 1916-ig 39 színpadi művet írt, s szinte mindegyik zajos sikert aratott. Titka voltaképpen nagyon egyszerű: bonyolult, pergő, leleményesen és gondosan kidolgozott cselekmény, szellemes párbeszédek, kacagtató bonyodalmak, szerepcserék és véletlenek. Alakjai a klasszikus bohózatok jól ismert szereplői, a felszarvazott férj, az ostoba feleség, a könnyűvérű nőcskék, az ügyefogyott szerető, az öreg és csúf emberek. Szándéka nem a társadalom bírálata volt, ennek ellenére e bohózatokban magára ismerhetett mindenki, lelepleződtek a tisztesnek mondott, ám hazug és álszent polgári erkölcsök. Színműveit nemcsak Franciaországban, hanem a világ számos pontján bemutatták, napjainkban is gyakorta színpadra kerülnek nálunk is. Annak idején, amikor a Vígszínház 1899-ben műsorára tűzte az Osztrigás Micit, a darabot egyenesen pornográfnak minősítették egyes kritikusok, s óvták a jó erkölcsű családokat megtekintésétől. Ennek ellenére máig talán ez Feydeau legnépszerűbb műve, noha számos már darabját is bemutatták a magyar színpadokon, a Bolha a fülbe, Az úr vadászni jár, a Vigyázz a nőre!, a Mit jársz meztelenül, A két Champignol, a Fernand házasodik, a Kézről kézre és A hülyéje egyaránt felhőtlen szórakozást nyújt a nézőknek.

Fotó: Turáni-Kerkay Zita és Lőrincz Miklós