Tárló

Pompeji Gorsiumba költözik

2017. március 10.   ÖKK  

Nagyszabású, látványos kiállításra készül a Szent István Király Múzeum: a PompejiÉlet és halál a Vezúv árnyékában című tárlat bemutatja az egykor virágzó város katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, kikapcsolódási szokásait, a gladiátorok világát. A kiállítás – amelynek törzsanyaga a romváros feltárásának anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra – a táci Gorsium Régészeti Park látogatóközpontjában március végétől lesz látogatható. Pompeji neve még azok előtt sem ismeretlen, akik kevéssé járatosak a történelemben. A Vezúv kitörése miatt 79-ben város néhány óra alatt eltűnt a föld színéről, több méter vastagságban temette be a vulkáni hamu. A 16. század végén véletlenül, a Sarno folyó szabályozási munkálatai közben leltek rá az első falmaradványokra, a hivatalos ásatások a 1748-ban kezdődtek el. Pompeji ma Olaszország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a romváros a világörökség része. A feltárások során előkerült leleteket a Nápolyi Régészeti Múzeumban őrzik. Innen érkeztek tavaly nyáron azok a tárgyak, amelyekből a szegedi Móra Ferenc Múzeumban rendeztek nagy sikerű kiállítást. Ennek bezárása után költözik át a kollekció – összesen 102 igen értékes tárgy – a táci Gorsiumba. A tárgyak a hét végén érkeznek meg – mondta el Nádorfi Gabriella. A Szent István Király Múzeum régésze – munkatársaival együtt — már hetek óta dolgozik az érdekesnek és izgalmasnak ígérkező kiállítás előkészítésén. A kiállítótérben a falak már pompeji vörösben pompáznak, látszanak a falfülkék, amelyek a falfestményeknek adnak majd helyet, kész a világítás is. Már látogatóközpontba való belépéskor az ókorba kerül az érkező: egy film segítségével tehet virtuális sétát Pompeji utcáin – magyarázta Nádorfi Gabriella. A tulajdonképpeni kiállítótérben egy hatalmas, több mint két méter magas, márvány Poszeidon-szobor fogadja a látogatót, amely mögött még kisebb szobrok sorakoznak majd. Az így ketté választott tér egy oldalán a magánszférát, a másik oldalon a közéletet mutatja be a tárlat. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg a látogatóknak, egy választási felirat a politikába kalauzol, de megismerhetjük a fürdőéletet, a színházakat, a gladiátorok világát, sőt, az ókori bordélyházak működésébe is bepillantást nyerhetünk – és persze a katasztrófa maga, a Vezúv kitörése is látható lesz a falakon. Tablókon olvashatunk Pompeji és az ásatások történetéről, valamint négy monitoron folyamatosan vetítenek majd a témához kapcsolódó filmeket. (A gorsiumi mellett a Fő utcai Rendházban is nyílik egy kiállítás, amely a Vezúv által eltemetett négy várost – Pompejit, Herculaneumot, Stabiae-t, Oplontist – mutatja be, antik szövegek, térképek segítségével.) A Pompejivel egy időben nyílik meg Tácon az az állandó kiállítás is, amely Gorsium történetét mutatja be – az első ütemben a markomann háborúkig – tudtuk meg Nádorfi Gabriellától. Pannónia provincia meghódítását egy tablón, szöveggel követheti a látogató, a római birodalom kialakulását térképi animációs filmen, egy monitoron láthatjuk, de egykori fotókkal illusztrálva a gorsiumi ásatások történetéről is képet kaphatunk. Megismerhetjük a Marcus Aureliusig uralkodó császárokat, láthatjuk többek között egy földbe mélyített bennszülött ház metszetét, valamint két eredeti, keleti istenségeket ábrázoló reliefet a Templum Provinciae nagyméretű fotója és a díszkutak előtt. Készül a kiállításhoz egy több részből összeállított katonaalak is, fából, ez a gyerekek kedvence lehet, mert szabad lesz majd hozzányúlni. Ha pedig a részeket elforgatják, mindig más-más katonát fognak látni – magyarázta Nádorfi Gabriella. A két kiállítás építésén párhuzamosan dolgoznak a szakemberek, hogy minden a helyére kerüljön a március 25-re tervezett megnyitó idejére.

Szöveg: Hajnal Csilla, fotó: Igari Balázs (Fehérvári Programszervező Kft.)

A Gorsium Régészeti Parkban egyeztettek ma az idei Floraliáról a Szent István Király Múzeum és a Fehérvári...

Posted by Floralia on Thursday, February 23, 2017
 

, ,