Szabad tér

Ismét Fehérváron táncol a világ

2018. augusztus 2.  

Tíz nap múlva, augusztus 11-én kezdődik Székesfehérváron a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. 2018-ban nyolc külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

, , ,

Szabad tér

Ismét itt táncol a világ

2017. augusztus 13.  

Elindult a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál: a résztvevő együttesek az utcatáncos felvonulás után a Zichy színpadon adtak gálaműsort. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes produkciója és Majoros Andor fesztiváligazgató köszöntője után Mallorca, Grúzia, Kína, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Törökország és Oroszország táncosai adtak ízelítőt abból, mire számíthatunk a következő napokban a Zichy színpadon és a Malom utcai Táncházban.

, ,

Szabad tér

A XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptánc­feszti­válra készül a város

2017. június 19.  

Idén új időpontban, augusztus 13–17. között rendezik meg a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált Székesfehérváron. 2017-ben tíz külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

, ,

Szabad tér

Nemzetközi forgatag Fehérváron

2016. augusztus 18.   Videó

A résztvevő együttesek utcatáncával és közös gálaműsorával  megkezdődött a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.

,

Szabad tér, Zene

Katonazenekarok fesztiválja

2016. augusztus 16.   Videó

Újra pergő katonazenével telt meg Székesfehérvár Belvárosa a IV. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon 2016. augusztus 16-án.

,

Szabad tér

Kezdődik a tánc

2016. augusztus 16.  

Holnap kezdődik, és vasárnap estig tart a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptánc­fesz­ti­vál­. Részletes programfüzet a cikkben.

,

Szabad tér

Katonazene a belvárosban

2016. augusztus 15.  

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 16-án, kedden a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált a Székesfehérvári Királyi Napok keretében.

,

Szabad tér

Mozgó történelmi képregény

2016. augusztus 10.  

A Koronázási Ünnepi Játékok népszerű látványossága a Fény utca, amely az augusztus 12-i megnyitót követően egészen augusztus 21-ig, minden este 21 órától várja a járókelőket a Belvárosban, ahol az épületek szolgálnak vetítővászonként.

,

Szabad tér

Boszorkányok pedig vannak!

2016. augusztus 9.  

A középkori mágia világába csöppenhet az, aki a Koronázási Ünnepi Játékok idején betér a Jósok és boszik sikátorába: a Fő utcáról az Oskola utcába vezető Szent János közben boszorkányok, jósok, varázslók ütnek tanyát!

, ,

Szabad tér

Koronázás és más csodák

2016. augusztus 9.  

Szombattól hétfőig zajlik Székesfehérvár belvárosában a Koronázási Ünnepi Játékok, a város háromnapos történelmi fesztiválja. Részletes időrendi program a cikkben.

,

Zene

Könnyűzene a Királyi Napokon

2016. augusztus 6.  

A Székesfehérvári Királyi Napok tíznapos rendezvénysorozatában az augusztus 12-i nyitónaptól kezdve öt estén át ingyenes, nagyzenekaros könnyűzenei koncertek is lesznek a Zichy Színpadon.

Szabad tér

Megjelent a Királyi Napok műsorfüzete

2016. augusztus 5.  

Online már lapozható az augusztus 12–21. között zajló Székesfehérvári Királyi Napok műsorfüzete.