2012. május 03., 20:25 [fehervar.net] L. M.
Megkezdődött a nevezés az első Fehérvári Utcatánc versenyre, amit hét kategóriában showtánc, break, hip-hop, electric boogie, Jacko imitátor, néptánc és Broadway casting hirdetett meg az ART Kulturális Egyesület.
Az utolsó kategória érdekessége, hogy ott valóban válogatás folyik majd: a következő évadban bemutatandó történelmi táncshow-hoz keresnek táncosokat.
A látványosnak ígérkező eseményt június 9-én rendezik meg a Mátyás király körúton és az Alba Plaza mellett felállított színpadon, a legjobb produkciókból pedig esti gálaműsort is összeállítanak. A versenyzést időnként egy-egy táncklub bemutatkozása, illetve szórakoztató betétek szakítják meg, a kíváncsiskodók pedig egy-egy klub ingyenes óráján is részt vehetnek.
Olyan eseményt szeretnénk létrehozni, ami kimozdít, kikapcsol és szórakoztat is egyben mondta Pisch Norbert, az egyesület elnöke. Hagyományt szeretnénk teremteni, olyan alkalmat, ami a táncosok országos találkozójává válhat. Ugyan már most meg tudnánk tölteni több napot a programokkal, az első évben mégis egynaposra tervezzük a rendezvényt, bízva abban, hogy az elkövetkező években még több táncstílusnak tudunk majd otthont adni.
A produkciókat neves táncművészek, többszörös Európa- és világbajnokok bírálják el. A versengés a szakmai elismerésen túl értékes nyereménykért zajlik, emellett számos különdíj is gazdára talál majd. Nevezni a verseny honlapján lehet: www.utcatanc.hu