2018. november 18., vasárnap
Jenő

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Bankban a tanoda

2012. május 05., 13:01 [fehervar.net] G. I.

Idén új helyszínen, a Volksbank Galériában rendezte meg szokásos bemutatkozó kiállítását az SMV 2000 Festőtanoda. Simon M. Veronika festőművész és fiatal tanítványainak közös kiállítása május végéig látható a Táncsics Mihály utcai kiállítóhelyen.

"Még soha nem rendezhettük meg ilyen gyönyörű helyen a tanoda tárlatát" - mondta a megnyitón a tanoda vezetője, Simon M. Veronika. A Volksbank Galériában ugyanis négy helyiség áll a kiállítók rendelkezésére, így a tanoda a szokásosnál gazdagabb kiállítást rendezhetett. A tárlat látogatói meggyőződhetnek arról, hogy a különböző stílusban alkotó ifjú tanítványok - Ádám Anna, Bárány Fruzsina Kitti, Csorna Dániel, Czeczei Csilla, Kerekes Anett, Matúz Péter, Novák Eszter, Novák Nóra, Sas Bálint és Takács Vivien - folyamatosan fejlődnek, némelyikük már akár önálló tárlaton is bemutatkozhat szemet gyönyörködtető műveivel.

A kiállításon május 17-én 14 órakor tárlatvezetésrt tartanak az alkotók, 24-én 14-17 óra között pedig performance-ot, ahol az érdeklődők részesei lehetnek egy-egy mű sok kéz által való megszületésének, az üres vászontól a keretbe kerülésig.