2018. november 18., vasárnap
Jenő

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Börgöndi repülőnap

2012. szeptember 09., 17:48 [fehervar.net] Turáni-Kerkay Péter Balázs

Műrepülők, ejtőernyősök, mai és oldtimer gépek, valamint hagyományőrzők bemutatója is szerepelt az Albatrosz Repülő Egyesület 17. Börgöndi repülőnapján.

Az érdeklődők nemcsak legeltethették szemüket a repülőgépeken, rendőrautókon, jól karbantartott vagy épp feltuningolt Trabantokon, Mercedeseken, hanem sok mindent ki is próbálhattak, például büntetlenül ülhettek be a rendőrautókba vagy szállhattak a rendőrségi motorok nyergébe. Már ha megtalálták a rendezvényt, mert míg a fehérváriaknak és környékbelieknek nem okozott nehézséget a bejutás, addig a messzebbről jöttek számára kissé nehézkes volt a helyszín és a bejárat fellelése.

A börgöndi repülőtéren egyébként igazi piknik-hangulat uralkodott: sokan érkeztek hűtőtáskával, napernyővel, pokróccal és a könnyen felállítható, árnyékot adó sátorral, pavilonnal. A gyerekes családokat a gazdag látni- és kipróbálnivalók mellett játszótér is várta: lehetett körhintázni, izgő-mozgó játékokra felülni, a már nem annyira pici gyerekek - és a felnőttek - pedig a lábbal hajtható, 360 fokban körbeforgó hintában szerezhettek repülésközeli élményt.

A repülőnapot Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg, aki két fiával érkezett a hagyományos eseményre, és beszédében azt hangsúlyozta, hogy szeretné, ha Börgönd sokáig otthona lenne a sportrepülésnek.

A megnyitó után érkeztek meg a helikopterek, és beindult a sétarepültetés nagyüzeme is: akinek bírta pénztárcája, több géptípusból is választhatott a környék levegőből való megtekintéséhez. Aki csak a földről figyelte az eseményeket, megnézhette Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok és Nádas Tamás műrepülő világbajnok bemutatóit is, és idén bemutatót tartott az Albatrosz Repülő Egyesület egyik tagja, Józsa Dávid is, aki a magyar vitorlázó műrepülés válogatott kerettagja.

 

















































Köszönet a Fehérvári Tűzoltó Egyesületnek