2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Amerikában énekel Piafot

2013. november 12., 14:30 [fehervar.net] L. M.

Egy Los Angeles-i színház meghívására tíz napra az Egyesült Államokba utazik Váradi Eszter Sára, ahol Edith Piaf dalait fogja énekelni, önálló est formájában.


Edith Piaf dalai őszinte emberi
érzéseket fogalmaznak meg

Nyolc éven át volt látható a Vörösmarty Színházban a Nem bánok semmit sem című produkció, amely eredetileg egy többszereplős darab volt, 2007-től pedig Váradi Eszter Sára és Keller János kétszereplős változatban játszotta előbb a színház kávézójában, majd ismét a Pelikán Kamaraszínházban. A produkciót meghívták a zalaegerszegi színházba, majd többször vendégeskedtek vele a veszprémi színházban is. Sokak számára meghatározó, máig ható élmény volt Váradi Eszter Sára alakítása Edith Piaf szerepében.

– A napokban, A fösvény bemutatója után a Mariane-t alakító Kerkay Rita elárulta nekem, hogy a Piaf-darab nagyban meghatározta a pályaválasztását – meséli Váradi Eszter Sára. – És ugyancsak nemrég, a Fehérvár Hangja válogatóján történt a Pelikán Kamaraszínházban, hogy a Fehérvár Televízió operatőre lelkesen beszélt arról nekem és a többi zsűritagnak, mekkora élményt jelentett számára ebben a térben a legendás produkció. Szeptember végén, a Lecsófesztiválon is megállított egy néző, hogy erről a darabról beszélgessen velem...

– Hogy jutott el az előadás híre Los Angelesbe?

– Régi kedves kollégám vezet ott egy színházat, és hosszú ideje csábít már fellépni. Ennek most jött el az ideje: a színházban ezekben a napokban kevesebb az elfoglaltságom, és az amerikai utazás épp befér a Fehérvár Hangja két fordulója közé. A csillagok szerencsés együttállása folytán párom, Csontos Balázs, a Vígszínház világítástervezője is pont erre az időszakra nyert oda pályázatot egy szakmai konferenciára, így együtt utazunk.

– Élő zenére énekelsz majd?

– Sajnos, állandó zenész kollégáimat, Cserta Gábort és Réti Anikót nem csomagolhatom be a bőröndömbe, pedig nekik is mondtam, hogy legszívesebben ezt tenném – mondja Eszter nevetve. – De ők voltak olyan kedvesek és lelkesek, hogy feljátszották nekem lemezre a legendás Piaf-dalokat, így közel ugyanaz a hangzás szólalhat meg Los Angelesben, mint a fehérvári teátrumban.

 

Ötven éve hunyt el Edith Piaf

Edith Piaf – eredeti nevén Edith Giovanna Gassion – 1915. december 19-én született Párizsban. A francia zászló mellett ő Franciaország egyik jelképe. A „franciaság” minden jegyével. Törékenységével, érzékenységével, forradalmi elszántságával, erejével, és az ezzel járó bódulattal, tragédiákkal. Mintha a francia nemzet testesülne meg benne és dalaiban.

Anyja bárénekesnő volt, de nem ért rá felnevelni őt, ezért egy bordélyház tulajdonosnőjére bízta a kislányt. Apja, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, időnként felháborodott és magával vitte: a kis Edith a bordélyházból az utcára került, vagy az utakat járta apjával és a cirkusszal.

Négyéves korában, amikor ismét a bordélyházban élt, egy időre megvakult, majd a csodával határos módon visszanyerte látását. Ennek későbbi élete során nagy jelentőséget tulajdonított. Apja rájött, hogy az apró, törékeny alkatú lány nem jó artistának, ezért énekeltette a párizsi utcán. A már tinédzser lány Piaf – aki továbbra is több évvel fiatalabbnak látszott valódi koránál – hamar népszerű lett „utcai körökben”.

És mint a mesében, így, utcai éneklés közben fedezték fel, és Lepleé, a kávéház-tulajdonos elindította a pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is, ami aztán fogalom lett világszerte.

1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon, és attól kezdve énekesi karrierje töretlen. Magánélete viszont többször megtört, a törékeny nő többször eltört, és újra kezdte. De „nem bánt semmit sem”. Rendkívül érzékeny volt mindenféle elesettség, nyomor, betegség iránt. Vagyonokat szórt szét a szegények között (de nem mindig annak adta, akinek igazán szüksége volt rá), és a második világháborúban missziós feladatokat vállalt. Járta a frontokat, a francia katonák táborhelyeit, és énekelt nekik. Sőt, ebben az időben nem is lépett fel máshol, csak katonáknak énekelt. A katonák kedvence volt.

Piaf egyébként is szerette a férfitársaságot. És jelentéktelen külseje mögött mindig ott volt egy hang, egy személyiség, amely bámulatba ejtette a férfiakat. Piaf élt is ezze a lehetőséggel, a pletykalapok tele voltak a különböző kapcsolatainak kitárgyalásával, szerelmi botrányaival. Nagy kalandja volt Yves Montand-al, akit ő indított el az énekesi pályán, de Aznavour vagy Gilbert Becaud sem maradt ki a sorból.

Legnagyobb szerelme, az ökölvívó világbajnok Marcel Cerdan repülőgép-balesetben vesztette életét – Edith Piaf lába alól pedig kicsúszott a talaj. Számos kalandja után úgy érezte, ez a nála három fejjel magasabb, robosztus férfi az élete értelme – az ő pusztulásával Edith végképp eltévedt a saját magánéletében. Egyre inkább a kábítószer felé fordult, és bár énekelt tovább (sőt, nagyobb intenzitással, mint valaha) – de ezt a plusz erőt azonban már csak a drogok adták adhatták meg neki. Azt a boldogságot azonban megélhette, hogy látta: lemezei mindenhol, az egész világon népszerűek – különösen, ahol a franciákkal rokon lelkek élnek. A Balkánon, az oroszoknál, Amerikában... De mindezt már csak homályos ködökön át láthatta: a francia nemzet megbocsátó tapintata mellett halt meg, szinte „elfogyva”, 1963. október 11-én.