2011. augusztus 20., 16:31 [fehervar.net] Sipos Bernadett, fotók: www.pellerkaroly.hu
Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Eisemann Mihály, Huszka Jenő... egy legendás korszak közismert és méltán híres alkotói. Nevük egyet jelent a magyar operett világhírnevével, a minőségi szórakoztatás védjegyével. Az évszázadokon átívelő dallamok ma is ott csengenek mindannyiunk fülében: Jaj, cica..., Te rongyos élet, Szép város Kolozsvár... Az operett rózsaszínű világáról Peller Károly, egy 21. századi táncos-komikus mesél.
Számára az operett maga az élet
Operett. Egy könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve írja a műfajról egy online enciklopédia. Azonban e mögött sokkal színesebb és érdekesebb világ lakik! vallja az Operettszínház kiváló fiatal művésze, Peller Károly.
A műfaj kezdeti korszakát Hervé, majd Offenbach műveinek sikereitől datálják. A 19. századi párizsi bemutatók után (Orfeusz az alvilágban, Szép Heléna, A gerolsteini nagyhercegnő) Bécs, az operett fellegvára következett, és Johann Strauss remekei, a Cigánybáró, az Egy éj Velencében, valamint a Denevér. Majd Budapesten is hódított ez az akkoriban újdonságnak számító zenei stílus, amely azonnal elbűvölte a közönséget. A névadónak, Mozartnak köszönhetően, az operett szó és a hozzá kapcsolódó cukormázas mesebeli világ egy csapásra ismertté és sokak által kedveltté vált a világ számos pontján.
Számodra az operett maga az élet miért éppen ezt a pályát választottad?
Igen, valóban az életem! Az operett témája mindig a szerelem, számomra ez fontos, és persze a fantasztikus, csak a magyarokra jellemző virtus is, mind a zenében, a táncban. Eredetileg vendéglátóipari iskolát végeztem, és voltam már közönségszervező is, de számomra csak az a fontos, hogy emberekkel, színházzal foglalkozzam, és hogy minél többen megismerjék az operett világát.
Fellépéseid alkalmával számtalan helyen jártál már, Oroszországtól Japánon át egészen Bécsig. Mennyiben más az operett itthon és külföldön?
Nagyon más! Elsősorban német nyelvterületen játszanak nagyon sok operettet, és mindent maximálisan kiviteleznek, de ott nincs izzadtságcsepp, nálunk viszont van. Mi odatesszük magunkat a magyar virtus, a sírva vigadás és a hazai operett zenei világa meg is követeli mindezt. A németek mondták egyszer, hogy a magyarokra igaz az, hogy Paprika in Blut (Paprikavérűek). Mi tényleg temperamentumosak vagyunk, de ezt másképp nem is lehet csinálni. Például, amikor meghallom ezeket a zenéket, úgy érzem, valami szétfeszít belülről, valami fel akar robbanni, ezt pedig ki kell adnia a színpadon az embernek. Oszvald Marikával gyakran lépünk fel közösen, és ránk aztán sosem mondhatják, hogy halvérűek vagyunk.
Latabár Kálmántól Peller Károlyig mennyiben változott a műfaj előadásmódja?
A Mágnás Miskában a címszerep mellett
Pixi és Mixi grófot is eljátszotta
A négy alapkarakter mindig is megvolt, és a bonviván, primadonna, táncos-komikus és szubrett-szerepek azóta sem változtak. Az operett ahogy a színház is a pillanat művészete! Megnézi az ember, és aztán a megszépítő feledés homályába merül. Itt nincs idő jellemfejlődésre, itt be kell jönni a színpadra, és ha a karakter megkívánja, rögtön dívának vagy éppen cukinak kell lenni. Az Operett Akadémián tanárként is mindig azt mondom a diákoknak, hogy felkészültnek kell lenni, akkor és ott kell kihozni a 100 százalékot. A klasszikus operettjátszást tanítom nem múzeumot, de mindent, ami a jó színjátszáshoz kell.
Beszéljünk egy kicsit a másik oldalról is: mi a helyzet a közönséggel? Van különbség a hazai és a külföldi publikum között?
Természetesen van. Minden kultúra közönsége más, de alapvetően a magyar operett hungarikum. A világot járva nagyon helyes történetekkel találkoztam. Például Japánban, úgy gondoltam, fogalmuk sincs, mit jelent az operett, aztán az előadás végén úgy tapsoltak és őrjöngtek, mint egy rockkoncerten. Finnországban pedig egyszer-egyszer megtapsoltak minket a számok közben de úgy éreztük, nagy bukás lesz, aztán a végén szűnni nem akaró vastapsot kaptunk! Az ok csupán annyi, hogy náluk más a színházi neveltetés. Vagy még egy példa. Amikor először voltam Londonban, megnéztem egy előadást, ahol a darab végén hatalmas vastapsot kaptak a színészek, meghajoltak, aztán lement a függöny és mindenki ment haza... pedig én még órákig tudtam volna tapsolni. Más szokások, más kultúra. De ami nagyon jó, hogy itthon egyre több fiatal van az Operettszínház nézői között.
Székesfehérváron is hamarosan bemutatnak egy nagysikerű operettet, a Csárdáskirálynőt. Számíthatunk rád a nézők között?
Nagyon szeretek színházba járni, Fehérváron is sokszor megfordultam már, de fellépni még nem volt módom, bár már régóta tervezem. Nem is beszélve arról, hogy családtagjaim is élnek a városban. Szóval, kíváncsi lennék a Csárdáskirálynő fehérvári előadására is!
Kapcsolódó anyagok: