2018. november 18., vasárnap
Jenő

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

„Húzzad csak kivilágos virradatig...”

2013. október 22., 23:32 [fehervar.net] L. M.

A Maya Trió duója, Kamenik Klaudia és Mohácsi Attila közreműködésével rendeznek operettestet a Magyar Operett Napja alkalmából október 25-én, pénteken 19 órától az Öreghegyi Közösségi Házban.


Kamenik Klaudia és Mohácsi Attila

Éliás Tibor operaénekes, a Musica Hungarica Kiadó igazgatója 2002-ben javasolta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Budapesti Operettszínház vezetőinek, hogy október 24-ét, Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napját nyilvánítsák a magyar operett ünnepének. Az ötletet Görgey Gábor, az akkori kulturális miniszter és Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója is támogatta, így már több mint egy évtizede ünnepeljük ezen a napon az operettet. 

Kálmán Imre 1882. október 24-én vagy 25-én született Siófokon. Ez a "vagy" nem a zenetörténészek hanyagsága miatt került a legendás zeneszerző életrajzába, hanem maga a Kálmán család is két pártra szakadt a születés napját illetően. Nyilván éjféltájt született, és így nehéz volt eldönteni, hogy még 24-én vagy már 25-én. Később maga Kálmán Imre sem csinált nagy gondot a dátumból: megtartotta mindkettőt, mert így két napon át jöttek a gratulációk és táviratok, a nagy család pedig - Imréék hatan voltak testvérek - örült az évenkénti kétnapos ünnepnek.

A zenével 15 évesen kezdett foglalkozni. Első sikere a Tatárjárás című operett volt, ezt még több mint tucatnyi, többségében világhírű mű követte (pl. Az obsitos, A kis király, A hollandi menyecske, Zsuzsi kisasszony, A bajadér, Marica grófnő, A cirkuszhercegnő, A csikágói hercegnő, Az ördöglovas, A montmartrei-i ibolya, Josephine császárné, Csárdáskirálynő, Josephine császárnő, Arizona Lady). Kálmán Imre Párizsban halt meg 1953. október 30-án, de kívánsága szerint Bécsben temették el.

Lehár Ferenc 1870. április 30-án született Komáromban. Édesapja katonazenekari karnagy volt, így foglalkozása révén a Lehár család "bejárta" az egész Osztrák-Magyar Monarchiát. A fiatal Lehár a prágai konzervatórium befejezése után először hegedűsként, majd katonazenekari karnagyként dolgozott Losoncon, Polában, Triesztben, Budapesten, Esztergomban és Bécsben. Zeneszerzői munkásságát operakompozíciókkal kezdte (Kukuska, 1896). 1902-ben, Bécsben mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely világsiker lett és meghatározta további munkásságának fő területét. A Víg özvegy (1905) átütő sikere által Európa legjelentősebb operettkomponistája lett. Legismertebb művei: Luxemburg grófja, Cigányszerelem, A mosoly országa, Paganini, Giuditta. 1948. október 24-én hunyt el az osztrák fürdővárosban, Bad-Ischl-ben.