2018. november 18., vasárnap
Jenő

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Esszenciával ünnepelt a Mentavill

2011. október 20., 21:04 [fehervar.net] Sipos Bernadett

Jubileumi gálaműsorral, az ExperiDance Esszencia című produkciójával ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját Székesfehérvár egyik közismert családi vállalkozása, a Mentavill.


Mentes István és családja

A cég 1991-ben villamossági termékek kereskedelmével indította tevékenységét, Mentes István és felesége vezetésével, egy mindössze hat főt számláló üzletkötői csapattal. Majd az évek folyamán kitartó munkával és töretlen optimizmussal egy olyan vállalkozás fejlődött ki ebből, amelynek már a 2000 négyzetméter alapterületű lerakat sem volt elegendő.

A gyors fejlődés hamar meghozta a sikereket. A teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozás folyamatosan bővült, ügyelve ez idő alatt is a dolgozók és az üzletfelek igényeire. A cég ma is ezt a szempontot tartja az egyik legfontosabb értéknek, ennek eredménye, hogy számos partnercég a kezdeti évek óta a mai napig is együtt dolgozik a Mentavill-lel. A közös munka újabb eredménye lett aztán a Budai úti bővített raktárterület, valamint az országos terjeszkedés első mérföldköveinek letétele.

Miskolcon, Budapesten, Kazincbarcikán és Gyöngyösön is jelen van már a Mentavill márka, amely mögött precíz logisztikai háttér és profi csapat működik. A cég 2003-ban kezdte meg  saját márkás termékeinek gyártását, amely tovább erősítette a folyamatos minőségi színvonal fenntartását. Később a szlovákiai és a romániai telephelyekkel való bővülés meghozta a Mentavill számára a külföldi szakmai sikereket is.


Állófogadás a gálaesten

Mentes István fia, Zsolt, büszkén vállalja a családi vállalkozás érdemeit, és kiemelt fontosságú elismerésnek tartja a 2011-ben kapott Business Superbrands díjat. A Business Superbrands az üzleti szektor márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.  A cég vezetői számára a Business Superbrands-cím elnyerése nagy siker, hiszen független szakmai körök véleménye alapján született ez a döntés. Mindez megerősítést ad arra, hogy a Mentavill értékrendje a maga nemében példamutató.

A hosszú, munkával töltött évek után a vállalat a megbecsülés és a visszaemlékezés jegyében, október 14-én este egy színvonalas gálaesttel fejezte ki köszönetét partnereinek.


Részlet az előadásból

A húsz év történéseire az est folyamán a Mentavillről készült "történeti" kisfilmmel és -  stílusosan -  Román Sándor Esszencia című tánckoreográfiájával emlékeztek. Az ExperiDance előadásában bemutatott darab során olyan élményben lehetett része a résztvevőknek, amely felejthetetlen mindenki számára. Az előadás igazán méltó műsoreleme volt az estének, hiszen a társulat a világ legjobb tíz tánccsapata között szerepel, és nemcsak itthon, hanem külföldön is elismert. Az idén 11 éves tánckar fennállása alatt megvalósult nyolc produkció gyöngyszemeit sűrítették bele kétszer ötven percbe, amely nagyszerű hangulatot kölcsönzött a születésnapi gálaestnek.