2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Háromkirályokkal nyit az Igéző

2014. január 03., 21:51 [Szabad Színház]

Vízkeresztkor nyitja meg kapuit Székesfehérvár belvárosában az Igéző névre keresztelt új, multikulturális programok bemutatására szánt közösségi tér. Az elsősorban családi, közösségi, turisztikai programok céljára átadott helyiség egyik specialitása lesz Székesfehérvár kortárs kultúrájának és alkotóinak magyar és idegen nyelvű bemutatása.

Az eddig üresen álló Basa u. 1. szám alatti ingatlan egyfajta multikulturális sarokká lép elő. Az ünnepek alatt arra járók a Fő utcai helyiség kirakatain belesve már napok óta felfedezhették a takarítás, rendezkedés nyomait. Januártól a korábbi bank épületében szerveznek majd programokat a város kortárs művészeti alkotói, nemzetiségi és külföldi kapcsolatokkal rendelkező civil szervezetei és hagyományőrző csoportjai.

A programokat koordináló székesfehérvári Szabad Színház legfőbb célja az Országos Területfejlesztési Koncepcióban is szereplő magyar HUB (azaz térségi középpont, csomópont) szerepkör hangsúlyozása a kultúra eszközrendszerével. Székesfehérvárnak éppen rendkívül sokszínű és színvonalas kortárs kulturális tevékenysége, a multinacionális cégek jelenléte, a város nemzetközi kapcsolatai, megközelíthetősége, valamint ezeréves történelmi múltja miatt kifejezetten nagy esélye van arra, hogy kulturális csomóponttá váljon az elkövetkezendő pár évben. A kulturális kapcsolatok pedig jó alapokat teremtenek a gazdaságiakhoz. A feltételek azonban önmagukban mit sem érnek, ha ezeket nem használjuk ki, azaz nem segítjük a közösségi összefogást, szervezéssel, programokkal.

Éppen ezért már a nyitórendezvény is a multikulturalizmus jegyében zajlik. Január 5-én, a vízkereszthez legközelebbi vasárnap délután, a háromkirályok ünnepén különleges programmal várják a családokat, valamint a lehetséges partnereket, érdeklődőket, alkotókat, ismeretterjesztő társaságokat, nyelviskolákat, kulturális és hagyományőrző egyesületeket. Délután elsősorban gyermekprogramokkal, míg estefelé már felnőtt programmal készülnek a szervezők. A mesés délutánon a spanyol nyelvterületen jól ismert keresztény ünnep gyermekek számára is maradandó élményt adó három király figurái is megjelennek, akikkel fényképezkedni is lehet majd. Az estet a MéhKasAula audiovizuális programja zárja.

Az Igézőben január közepétől egyebek mellett magyar és idegen nyelvű kamaraszínházi előadásokkal, bábszínházzal, dia- és filmvetítésekkel, audiovizuális estekkel, interaktív családi foglalkozásokkal, gyermekfoglalkozásokkal, hangszerbemutatóval egybekötött zenés programokkal, és kortárs képzőművészeti kulisszatitkokkal várják a művészetbarátokat.