2018. november 18., vasárnap
Jenő

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Fehérvár hangját keresik

2011. augusztus 17., 00:04 [fehervar.net] L. M.

Az országos tehetségkutatók mintájára a város is megszervezi saját versenyét Fehérvár legjobb hangú énekesei számára.


Pély Barna szerint példás összefogással
valósul meg a nagyszabású
tehetségkutató show

A Fehérvár Hangja 2011 tehetségkutató show-ra a városunkban élő, vagy itt tanuló, 14-25 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, augusztus 21-től szeptember 30-ig – mondta el Cser-Palkovics András polgármester, a verseny fővédnöke a szervezőkkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatón. A Fehérvár Médiacentrum a város önkormányzatával és a Karma Kreatív Stúdióval összefogva valósítja meg a rendezvényt, amelynek során a szakértő zsűri három fordulóban választja ki Fehérvár Hangját.

A zsűri elnöke, egyben a show arca Pély Barna, a United frontembere, a Kodolányi János Főiskola művésztanára lesz, a további zsűritagok: Kelemen Angelika dzsesszénekesnő, Vörös Tamás zenész, a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola igazgatója és Quintus Konrád színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház megbízott igazgatója.

A versenyre pop, rock, dzsessz vagy musical dallal lehet jelentkezni, a www.fehervarhangja.hu honlapon. A zártkörű válogatót – amelyen a jelentkezőknek még zenei kíséret nélkül kell bizonyítaniuk rátermettségüket – október 29-én és 30-án rendezik a Pelikán Teremben. A zsűri által legtehetségesebbnek tartott 24 versenyző kerül be az Alba Plazában rendezendő, nyilvános novemberi elődöntőbe, innen pedig tizenketten juthatnak tovább a december 9-i döntőbe, amelynek a Vodafone Sportcsarnok ad otthont. A legjobbakra értékes nyeremények várnak - újságírói kérdésre válaszolva a szervezők elmondták, hogy még keresik a szponzorokat. A közönségnek ugyan nincs lehetősége beleszólni a legjobb hang kiválasztásába, de a verseny végén közönségdíjat is átadnak.

Kapcsolódó anyagok: