2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Klasszikusok évadja

2014. április 28., 22:48 [fehervar.net] L. M.

A padlás, a Hamlet, az Amadeus, A félkegyelmű és a Tizenkét dühös ember is szerepel a Vörösmarty Színház következő évadjának repertoárján.

A fehérvári teátrum most záruló évadját értékelték és a 2014/2015-ös évad terveit ismertették mai sajtótájékoztatójukon a színház vezetői és Cser-Palkovics András polgármester.


A tájékoztatót Horváth Csaba, Bagó Bertalan, Cser-Palkovics András, Szikora János, Hargitai Iván
és Matuz János tartotta (Fotó: Simon Erika)

"Hosszú évekig mondtuk, hogy a Vörösmarty Színház az ország egyik legerősebb színházává fejlődhet. Most ennek fontos állomását élhetjük meg közösen, hiszen aki ma Magyarországon jó színházba szeretne menni, az eljön Székesfehérvárra is. Számunkra éppen ez a közösségépítés a fontos, hogy minél több embert meg tudjanak a művészet eszközeivel is szólítani" - mondta a város polgármestere.


Cser-Palkovics András szerint a teátrum
alkalmas arra, hogy az ország egyik legerősebb
színháza legyen

Cser-Palkovics András kiemelte a nyugdíjasok számára meghirdetett akciót, amelynek eredményeként a következő évadban mintegy 3000 nyugdíjas nézhet meg ingyenesen egy előadást. A másik kiemelt célcsoport a pedagógusoké, ők a jegy- és bérletárakból 10% kedvezményt kapnak. Végezetül az elkövetkező időszak feladatairól szólt a polgármester. Mint mondta, az ország egyik legjobb társulatához megfelelő infrastruktúra is dukál, így hamarosan apartman lakások kialakítása kezdődik a színház épületében, valamint néhány éven belül megépülhet egy parkolóház is a színház mögött, hogy az előadásokra érkező közönség megfelelő körülmények között parkolhasson.

282 előadás összesen 74.139 nézővel, 94,65%-os látogatottsággal - ismertette Szikora János a Vörösmarty Színház 2013. szeptember 1-je és 2014. április 24-e közötti mérlegét. A színház igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt két évadban ugrásszerűen emelkedett az eladott bérletek száma. (Arról azonban nem beszélt, hogy a teátrum mostani vezetése bevezette a 2 és 3 előadásra szóló bérleteket is, és ezt az eladási adatot vetik össze a korábbi évadok bérletszámaival, amikor is 5 és 6 előadásra szóltak a bérletek. Az előttünk álló évadra 23 darab 2 előadásra szóló bérletet, 6 darab 3 előadásos, 14 darab 5 előadásos és 2 darab 6 előadásos bérletet hirdettek meg.) A bérletesek régi gondját orvosolják azzal, hogy - valószínűleg az országban elsőként - műanyag bérleteket vezetnek be, amelyek egész évadban bírják a gyűrődést.


Szikora János az előző évadot is értékelte

Szikora János az elmúlt időszakról szólva a régi bérletesek "visszacsábítását" emelte ki egyik legfőbb eredményként. "Elsődleges feladatomnak azt tekintettem, hogy a korábbi bérletvásárlókat megszólítsam és visszahívjam a színházba. Úgy érzem, hogy akik elfogadták a meghívásunkat, nem csalódtak. Emellett az elmúlt évadok során sikerült új nézőket is behozni a Vörösmarty Színházba, az óvodások és kisiskolások számára például külön bérletet is meghirdettünk. Azt gondolom, hogy akkor vagyunk igazán sikeresek, ha a fehérváriak nem ülnek be az autóba és mennek el egy pesti előadásra, hanem hozzánk jönnek el, sőt már arra is sikeres kísérletet tettünk, hogy a fővárosban élőket hoztunk el autóbusszal a Vörösmarty Színház egy-egy előadására" - emelte ki a direktor.

Az elmúlt évad sikerelőadásai között az Indul a bakterházat, a Lear királyt, A fösvényt, a Pillangót, a My Fair Ladyt és a Furcsa párt egyaránt említette, de elmondása szerint ezek mellett a Mesterkurzus és a Koldus és királyfi is műsoron tartható - ígérete szerint tovább játszanak minden olyan darabot, amire érdeklődés van.


Ilyen lesz az új bérlet
(Fotó: Simon Erika)

A színházigazgató beszélt a teátrum közösségi oldalán meghirdetett akcióról, amelynek legsikeresebb résztvevőit szó szerint a tenyerükön hordják a színház művészei. Az új arculat is azt erősíti, hogy közösség színháza a Vörösmarty. A színház szervezési osztályát a következő évadtól Pisch Norbert vezeti - ő korábban a színfalak mögött, színpadmesterként és díszítőként dolgozott, és most néhány hónap próbaidő után a direktor véglegesítette őt új pozíciójában.

Bár az évad hamarosan véget ér, a társulat mégsem pihenhet túl sokáig: néhány hetes szünet után próbálni kezdik a jövő évad első bemutatóit, illetve Gyula, Szeged, Budapest és Siófok vendégei lesznek különböző produkciókkal.

A következő évadban hat új nagyszínpadi és hat kamarabemutatót terveznek, ezeket az igazgató mellett a produkciók rendezői - Bagó Bertalan művészeti vezető, Horváth Csaba, a tánctagozat vezetője, Hargitai Iván, a színház prózai tagozatának vezetője, valamint Matuz János művészeti intendáns - ismertették részletesebben.

Az évad első bemutatója, az Ábrahám-Szilágyi-Kellér szerzőhármas 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátéka már a nyáron elkészül, hiszen Bagó Bertalan rendezésében, Földes Eszter, Varga Gabriella, Makranczi Zalán és Kádas József főszereplésével a Gyulai Várszínházban mutatják be július 31-én. Szintén Bagó Bertalan rendezi Bulgakov Őfelsége komédiása című művét Gáspár Sándor és Cserhalmi György főszereplésével.


A szervezés új vezetője, Pisch Norbert

Lendvai Zoltán állítja színpadra Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicaljét, Keller János, Ostorházi Bernadett és Závodszky Noémi főszereplésével. Szikora János Shakespeare Hamletjét rendezi meg: mint mondta, egy 1980-as győri Hamlet, amelynek rendezőasszisztense lehetett, óriási hatással volt rá, és szeretne hasonlóan sikeres előadást létrehozni.

Horváth Csaba Szolzsenyicin Gulag című alkotásából készít táncjátékot, Egyed Attila, Kádas József, Krisztik Csaba és Andrássy Máté főszereplésével, Hargitai Iván pedig Peter Schaffer Amadeusát viszi színre, ennek főszerepeiben Hirtling István, Kuna Károly, Lábodi Ádám és Varga Gabriella látható majd.

A Kozák András Stúdiószínpadon szintén Hargitai Iván rendezi A félkegyelműt, míg a Tizenkét dühös ember Cserhalmi György rendezésében elevenedik meg. A Pelikán Kamaraszínház műsorára tűzik az Edith és Marlene című zenés játékot és a Momo című zenés mesejátékot, A három kismalac című marionett-játékot és a Versengő Zenebónia mesejátékot.

Folytatódik, sőt új fejezetéhez érkezik Matuz János vezetésével az Atlantisz-program, amely a fiatalokkal ismerteti meg a színház és a költészet világát. A Bojtárból királyfi "fedőnevű" program keretében 12 iskola háromszáz diákjának közreműködésével viszik színre a János vitézt a nagyszínpadon.

Nyári színházt idén is tervez a teátrum, ennek részleteiről később adnak tájékoztatást.

A Vörösmarty Színház 2014/2015-ös évadának előadásai

 

NAGYSZÍNPAD

 

Ábrahám Pál - Szilágyi László - Kellér Dezső: 3:1 a szerelem javára
zenés vígjáték
rendező: Bagó Bertalan
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 4.
főbb szerepekben: Földes Eszter, Varga Gabriella, Makranczi Zalán, Kádas József

 

Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása
színmű
rendező: Bagó Bertalan
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 18.
főbb szerepekben: Gáspár Sándor, Cserhalmi György

 

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás
félig mese, félig musical
rendező: Lendvai Zoltán
a bemutató tervezett időpontja: 2014. november 29.
főbb szerepekben: Keller János, Ostorházi Bernadett, Závodszky Noémi

 

William Shakespeare: Hamlet
tragédia
rendező: Szikora János
a bemutató tervezett időpontja: 2015. február 1.
főbb szerepekben: László Zsolt, Törőcsik Franciska, Varga Mária, Hirtling István

 

Alekszandr Szolzsenyicin: Gulag
táncjáték
rendező-koreográfus: Horváth Csaba
a bemutató tervezett időpontja: 2015. február 22.
főbb szerepekben: Egyed Attila, Kádas József, Krisztik Csaba, Andrássy Máté

 

Peter Shaffer: Amadeus
színmű sok zenével
rendező: Hargitai Iván
a bemutató tervezett időpontja: 2015. április 12.
főbb szerepekben: Hirtling István, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Gabriella

 

 

KOZÁK ANDRÁS STÚDIÓSZÍNPAD

 

Dosztojevszkij: A félkegyelmű
színmű
rendező: Hargitai Iván
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 17.
főbb szerepekben: Radnay Csilla, Krisztik Csaba, László Zsolt, Hirtling István

 

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
bűnügyi játék
rendező: Cserhalmi György
főbb szerepekben: Sághy Tamás, Kuna Károly, Varga Mária

 

 

PELIKÁN KAMARASZÍNHÁZ

 

Pataki Éva: Edith és Marlene
zenés játék
rendező: Widder Kristóf
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 16.
szereplők: Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Keller János

 

 

Michael Ende - Faragó Béla - Matuz János: Momo
zenés mesejáték
rendező: Matuz János
a bemutató tervezett időpontja: 2014. október 3.
főbb szerepekben: Jókai Ágnes e.h., Kerkay Rita, Keller János

 

A Ziránó Színház előadásában: A három kismalac
zenés marionett-játék
rendező: Boráros Milada
szereplők: Pfeifer Zsófia, Varga Péter

 

Bergerné Szőnyi Anna - Szabó Adrienn: Versengő Zenebónia
mesejáték hangszerekkel
rendező: Kozáry Ferenc
szereplők: Szabó Adrienn, Bergerné Szőnyi Anna, Burján Gabriella, Berger Tamás, Kozáry Ferenc

 










(Fotó: Simon Erika)