Szabad tér

Ajándékcsomagok a kéklámpásoknak

2018. december 24.  

Több székesfehérvári szervezet összefogásának köszönhetően december 24-én ajándékot kaptak a szentestén is szolgálatban levő tűzoltók, mentők és a megyei kórház sürgősségi osztályán dolgozók.

,

Kulissza, Szabad tér

„A balettet nem érteni, érezni kell”

2018. október 10.  

Első triple build-estjét mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház október 16-án, kedden 19 órakor a Vörösmarty Színházban. A Bolero című estben öt kortárs táncszínházi darabot visznek színre, három felvonásban. Az előadás előtt közönségtalálkozóra is invitálják a műfaj iránt érdeklődőket – erről tartottak szerdán – táncos ízelítővel fűszerezett – sajtótájékoztatót a Táncházban.

Junior, Szabad tér

Nemzetközi prózamondó verseny diákoknak

2018. október 6.  

A Bársony István Alapítvány idén is meghirdeti a Bársony István Nemzetközi Ifjúsági Prózamondó Versenyt. A verseny célja a természetpróza népszerűsítése, a természet megszerettetése, védelme. A vetélkedőt két kategóriában, az általános és középiskolák diákjai számára írták ki, a jelentkezők Bársony István, Fekete István és Gárdonyi Géza írásaiból választhatnak.

Kulissza, Szabad tér

Nemzetközi társulat a Székesfehérvári Balett Színházban

2018. augusztus 15.  

Évadnyitó társulati ülést tartott a Székesfehérvári Balett Színház kedden a Táncházban. A nemzetközi társulatot az igazgató, Egerházi Attila köszöntötte, akitől megtudtuk: az első premiert decemberben láthatja majd a közönség, amikor a Diótörőt mutatják be a Vörösmarty Színházban. Az eseményen jelen volt a város polgármestere, Cser-Palkovics András is.

Szabad tér

Ismét Fehérváron táncol a világ

2018. augusztus 2.  

Tíz nap múlva, augusztus 11-én kezdődik Székesfehérváron a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. 2018-ban nyolc külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

, , ,

Tárló

A barokktól a kortársig

2018. június 27.  

Megnyílt a 2018. évi Fehérvár Szalon az Országzászló téren: a kortárs művészek a Szent István Király Múzeum idén meghirdetett pályázatára a barokk szellemiségét, formavilágát megidéző alkotásokat készítettek a képző-, az ipar- vagy a fotóművészet területén. A legkiemelkedőbb munkákért járó díjakat Mosberger Róbertnek, Pinke Miklósnak, Szegedi Csabának, Szentes Ottokárnak és Varga Gábor Farkasnak ítélte oda a zsűri.

Kulissza, Szabad tér

Operettfesztivált rendeztek Veszprémben

2018. június 23.  

Látványos nyitóceremóniával, zenés-táncos programokkal, zászlóforgatókkal csütörtökön kezdődött és vasárnap estig tart az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál Veszprémben: Füredi Nikolett, a primadonna lovas hintón, Buch Tibor, a bonviván lóháton vonult be a megnyitóra. A fesztivál művészeti vezetője Keller János, a Vörösmarty Színház színművésze.

,

Szabad tér, Zene

I. Streetfood Feszt Székesfehérváron

2018. június 19.  

Pizza, hamburger, hot dog… – június 22–24-ig Székesfehérváron is lehet hódolni az utcai kulináris élvezeteknek. A világ legnépszerűbb ételei mellett előkerülnek az olaszos ízek, a kávékülönlegességek, valamint a kézműves borok és sörök is. Az eseményt kulturális programok kísérik majd: koncertek, játszóház, street art és slam poetry.

Tárló

A kékszakáll és az erényöv

2018. június 14.  

Supka Géza régész, művészettörténész, író, újságíró híres volt széleskörű műveltségéről. Minden érdekelte, ezért aztán sokrétű tevékenysége mellett rengeteg témában gyűjtött újságcikkeket, írásokat, kivágatokat. A gyűjtemény a Vörösmarty Mihály Könyvtárban található, és közülük jó néhány önálló kutatás alapja lehetne.

Szabad tér, Tárló

„Nem mind panel, ami fénylik!”

2018. június 13.  

A héten zárul a Szent István Király Múzeum VárosKép című kiállítása, amelyhez kapcsolódva ma Kámán Béla okleveles építőmérnök és Kis Lajos okleveles üzemmérnök tartott közel kétórás, roppant érdekes és hasznos előadást a fehérvári lakótelepek építéséről és az épületek továbbélési lehetőségeiről.

Kulissza, Szabad tér

A nyári színházban folytatódik a Jövőre veled ugyanitt

2018. június 12.  

Idén is a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar ad otthont a Vörösmarty Színház nyári színházának: július 18-tól 21-ig Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjátékának első és második részét játsszák, Váradi Eszter Sára és Keller János főszereplésével, Hargitai Iván rendezésében.

Szabad tér

Könyvünnep a Bartók téren

2018. június 7.  

A Bartók Béla téren ütnek tanyát június 8-án, pénteken a könyvesek: nemcsak a Vörösmarty Mihály Könyvtár várja itt olvasóit, de a könyvkereskedők is itt kínálják legfrissebb portékáikat. A gyerekek találkozhatnak Gombóc Artúrral és hasznosan tölthetik idejüket a Heper játszóházban, a felnőttek pedig beülhetnek a zenés irodalmi kávéházba is.