|
[Fehervar.net] 2008. április 14.
Országos musical énekversenyt rendezett a Musicalre Hangolva Egyesület a múlt hétvégén Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában.
A vetélkedés iránt nagy volt az érdeklődés: 107 nevezés érkezett az ország minden részéről, sőt, határainkon túlról is.
Sokan már az elődöntőn is profi produkciót adtak elő
|
A musical, mint színházi műfaj egyre népszerűbb a fiatalok körében: a hazai színházak musical-előadásain leginkább
ők töltik meg a nézőteret, és szívesen állnak a rivalda másik oldalára is. Szabó Szilvia, a verseny ötletgazdája és
fő szervezője ezt ismerte fel három évvel ezelőtt, amikor meghirdette az első Országos Musical Kurzust, amelyre aztán
évről évre többen jelentkeznek. Hasonló megfontolások vezették az énekverseny létrehozásakor is, hogy ezáltal a fiatal hazai
tehetségek összemérhessék a tudásukat - és persze némi ismertséget is szerezzenek a közönség körében. Bár sokan már
ismertek is: ha az ember utánanéz a legjobb versenyzőknek, kiderül, hogy fiatal koruk ellenére egyikük sem ma kezdte
a szakmát, és rendszeresen fellépnek különböző társulatokban, produkciókban.
Az elődöntőn többen elvéreztek
A fiúk jól szerepeltek
|
Ahogy az már az ilyen önjelöléses versenyeken megesik, érkezett néhány kevésbé felkészült (mondjuk ki bátran:
dilettáns) versenyző is, akik a szombati elődöntőn hosszan borzolták a közönség és a zsűri idegeit, de a zsűri
becsületére legyen mondva, minden produkciót végighallgattak, és a mezőny felét tovább is engedték a vasárnapi döntőre.
Érdemes felfigyelni arra, hogy bár a 107 jelentkező között csak 16 fiú akadt, ők egy kivételével mind be is
kerültek a döntőbe. Nekik valószínűleg nagyobb az önkritikájuk, és csak felkészülten vállalják a megmérettetést.
Az elődöntőn főként a legifjabb korosztály tagjaiból véreztek el sokan, ami talán nem is meglepő: nehezen hihető,
hogy egy 6-8 éves kislány otthon veri az asztalt, hogy musicaléneklést akar tanulni - ezekre a gyerekekre valószínűleg
elsősorban a szülők kényszerítik rá saját vágyaikat, és teljesen lehetetlen dolgokat követelnek tőlük. Ennél
a korosztálynál még nem volt kötelező dal, bármivel a zsűri elé léphettek - éppen ezért volt furcsa, hogy
nagyon sokan választottak "felnőtt" dalt. Csakhogy az ekkora lányok (de még a 10-12 évesek) szájából sem tűnik
hitelesnek az, ha egy szerelemre vágyó asszony "világfájdalmáról" énekelnek... És persze a hangi adottságaik sincsenek
meg még hozzá. Közben pedig tudjuk, hogy a musicalirodalom tele van remek gyerekszerepekkel, gondoljunk csak a
Légy jó mindhalálig, az Oliver!, a Valahol Európában és hasonló darabokra.
Az elődöntő zsűrije
|
A további korosztályokban a fiúk és a lányok egyaránt 6-6 kötelező dalból választhattak az elődöntőre, de a
versenyzők csak néhány dalt részesítettek előnyben, így a huszadik "Az már nem én lennék" és a harmincadik "Talán" után
már nehéz különbséget tenni az előadók között... Többen valószínűleg nem találtak a hangfekvésüknek megfelelő számot
a kötelező dalok között - csak ezzel tudom magyarázni, hogy olyat választottak, amit nem tudtak jól elénekelni. Bár
néhányan nagyon ügyes megoldásokat alkalmaztak annak áthidalására, hogy nem tudják "kivágni a magas cét", és
ezeket az ötleteket a zsűri (Szabó Szilvia énekművész, az Országos Musical Kurzus művészeti vezetője,
Fehér Adrienn színésznő, énekesnő és Nagy Grácia Harangozó Gyula-díjas táncművész) díjazta is.
Morton mama, a Chicago börtönőre
|
Hangban sokan hozták a színvonalat, de előadásban már kevésbé: többnyire megálltak a színpad közepén, és a
közönség tekintetét kerülve, görcsösen a mikrofonba kapaszkodva elénekelték kötelező dalukat. Az ember óhatatlanul is
elgondolkodott azon, hogy ha nem kézi mikrofonba kellene énekelniük, hanem mikroport lenne a fejükön, ahogy
az musicaleknél szokás, vajon mit kezdenének a kezükkel? A zsűri természetesen azokat részesítette előnyben,
akik játszottak, mozogtak, táncoltak is, keresték a kapcsolatot a közönséggel és a zsűrivel. Bár a szervezők
nem könnyítették meg a versenyzők dolgát azzal, hogy a színpad közepére szőnyeget terítettek: ezen reménytelen
dolog táncolni, főleg a hölgyek magas sarkú cipőiben...
Magas színvonal a döntőn
Feke Pál, a zsűri elnöke
|
A vasárnapi döntőre a zsűri kiegészült Feke Pál musicalszínésszel és Peller Annával, az Operettszínház színművészével,
így összesen öten bírálták el az eléjük kerülő produkciókat.
"Döntésünk szubjektív lesz abban az értelemben, hogy a nekünk legjobban tetsző produkciókat díjazzuk" - szögezte le
elöljáróban Feke Pál, a zsűri elnöke. "A versenyre nem úgy tekintünk, mint egy amatőr gálaműsorra: az a dolgunk,
hogy tükröt tartsunk a versenyzők elé és nyíltan mondjuk el a véleményünket. Ezt építő jellegű kritikának szánjuk,
ami mindenkinek segíthet a továbbfejlődésben."
A döntő csapata a zsűrivel
|
A produkciók értékelése során a zsűri az imént említett előadói teljesítményre helyezte a hangsúlyt: Feke Pál többször
emlékeztetett rá, hogy "musical énekverseny" a rendezvény neve, vagyis az kevés, ha valaki jól elénekel egy dalt.
A zenés színházban is nagyon fontos a körítés: a jelmez, a smink, a jó koreográfia, mert csak ezek összességével lehet
"eladni" egy dalt. Az már más kérdés, hogy melyik hozzávalóból mennyit kell venni egy-egy dalhoz: Feke Pál szerint profi
színészeknek, rendezői segédlettel is nehéz megtalálni azt a vékony mezsgyét, ami a "túl sok" és a "túl kevés" között húzódik, hogy ne
essen szét a produkció, ezért a zsűri nagyra értékelte azokat a versenyzőket, akik ezt a mezsgyét megtalálták.
Fehér Adrienn kevésszer szólalt meg, de olyankor elsősorban énektechnikai, beszédértési dolgokat, néha komolyabb
beszédhibákat tett szóvá, amelyeket orvosolnia kellene a versenyzőknek. A musicalek esetében is nagyon fontos
dolog, hogy a dalszöveg érthető, jól artikulált legyen, a szavak végét se harapják el az énekesek. Ismert
musicalénekesek is sokszor esnek abba a hibába, hogy - elsősorban a zenére figyelve - a szóvégekre teszik a
hangsúlyt, ott gyakran megnyomják a zöngétlen p, t és k hangokat, pedig a magyar nyelvben a szavak első
szótagján van a hangsúly.
Néhányan rengeteg munkát fektettek a jelmezbe, kellékekbe
|
Na de vissza a versenyhez! A legifjabbak kategóriájában továbbjutók többsége remek dalt választott, néhányan a
jelmezbe és a kellékbe is komoly munkát fektettek. Az már más kérdés, hogy a kellékeket jól használták-e:
Nagy Grácia és Peller Anna is felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy kelléket csak akkor vigyenek a színpadra,
ha azt biztosan tudják használni, és nem csak babrálnak vele. Az egyik versenyző, György Szaffi a kellék mellett
(tánc)partnert is hozott magával, hogy igazán jó legyen a Valahol Európában "Mi leszek?" című "pályaválasztó" dala.
És jó is lett, mert a zsűri végül a kategória harmadik helyére sorolta őt, holtversenyben Becz Bernadettel, aki
pedig a Fame legismertebb dalát, a "Fényt" énekelte óriási közönségsikerrel. (Köztünk szólva az általában minden
versenyen be szokott jönni, ha egy jól ismert, dinamikus és lendületes dalt választ az ember. Feke Pál a felnőtt
versenyzők egyikénél említette is, hogy nem érdemes hosszú és unalmas dallal indulni, mert annak nem lesz jó vége,
ha a közönség és a zsűri is elalszik rajta.) A második helyet Kusnyér Anna szerezte meg a Mulán egyik dalával,
a kategória győztese pedig a zsűrit teljesen elbűvölő Szabó Réka Zsófia lett, aki tulajdonképpen felnőtt dallal
indult, a My Fair Lady "Csudijó" című dalával. De azt annyira jól sikerült "gyerekesítenie", hogy a tízéves
kislány szájából is teljesen őszintén hangzott.
"Csudijó" - My Fair Lady helyett My Fair Girl - Szabó Réka Zsófia
|
A rajzfilmslágerek, így a Mulán is kedveltek - Kusnyér Anna
|
"Szárnyára vesz majd a hírnév..." - Becz Bernadett
|
"Hipp-hopp, meghajlok, máris tapsoltok..." - György Szaffi
|
György Petra apácának állt
|
A 12-16 évesek kategóriájában szinte mindenki felnőtt dalt választott. Itt aztán az is kiderült, hogy nem mindegy,
ki milyen zenei alapot hozott magával - egyrészt az nem jó, ha botrányos minőségű, de az sem szerencsés, ha az
alapon kórus is van, ami lebuktatja az ember szövegtudását: ciki, ha a vokál teljesen mást énekel, mint a felkészületlen
versenyző... Számomra öröm volt, hogy a versenyzők nem csak az unalomig ismert musicalekben tudtak gondolkodni: az
Apácák például egy méltatlanul ritkán játszott darab, pedig aranyos történet, rengeteg humorral, jó dalokkal.
A kategória harmadik helyét a fehérváriak által már ismert Brasch Bence szerezte meg a Vámpírok báljából vett
"Isten meghalt" című nagyon nehéz dallal, második lett Dybas Vivien a Chorus Line egyik dalával, a győztes
pedig Kovács Kamilla lett, aki a Mozart! "Forog a tánc" című dalát adta elő.
Forog a tánc - Kovács Kamilla
|
Morales dala - Dybas Vivien
|
Isten meghalt - Brasch Bence
|
Értékel a zsűri
|
A legnépesebb kategória, a 17-23 évesek sok tehetséget felvonultató csoportja nehéz helyzetbe hozta a zsűrit - végül úgy vágták át a gordiuszi
csomót, hogy a fiúk és lányok között külön osztották ki a kategória díjait. A lányoknál Molnár Viktóriát sorolták
a harmadik helyre, aki a mostanság nagyon népszerű Volt egyszer egy csapat "Más lesz a holnap" című dalával indult.
Oláh Enikő a Rent "Játssz úgy, mint én" című dalával a második helyre került. Viczina Dalma magasra
tette a lécet, amikor a Hair "Van-e út feléd?" című dalát választotta, hiszen Fehér Adrienn személyében ott ült
a zsűriben eme dal legautentikusabb előadója, de bejött a merész húzás: a dallal megnyerte a kategóriát. Az elődöntő alapján még
azt hihettük volna, hogy Czuczu Veronika lesz a nyertes, de végül dobogóra sem került: a "Big Spender", amelyet Shirley Bassey
tett ismertté, nem volt nyerő választás a számára.
Van-e út feléd? - Viczina Dalma
|
Játssz úgy, mint én - Oláh Enikő
|
Más lesz a holnap - Molnár Viktória
|
Az egy csipetnyi ész nagyon népszerű dal, Havasi Gábor profi produkciót készített belőle
|
A fiúknál olyan ismert emberek is voltak a mezőnyben, mint például Ragány Mihály, aki a Társulatban is indult, és
egészen a középdöntőig jutott - most a kategória második helyére került a Jekyll & Hyde "Eljött az óra" című
dalával. Harmadik helyen Kossuth Gergő végzett a Mozart! "Egy csipetnyi ész" című számával - a zsűri eme
döntése számomra meglepő volt, mert nem sokkal korábban hosszan áradoztak ugyanezen dal egy másik előadójáról,
Havasi Gáborról, aki hallatlanul profi produkciót tett le a színpadra: Feke Pál külön megdicsérte, hogy testalkata,
tánctudása révén a koreográfiában olyan dolgokat is felvállalt, amit ő például nem merne megtenni... A kategória első helyezettje
Szabó István lett, aki nehéz feladatra vállalkozott a Padlás "Fényév távolságával": a Rádiós szerepét
Kaszás Attila tette legendássá, és manapság hozzá mérik ezen dal minden előadóját. Nos, Szabó István sikeresen küzdött
meg a teherrel, és ejtette ámulatba a zsűrit - de a zsűritagok azt azért megjegyezték, hogy ha komolyan szeretné űzni
ezt a pályát, akkor számos külsőségen kell változtatnia.
"Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim..." - Szabó István
|
"Eljött az óra, eljött a perc..." - Ragány Mihály
|
"Egy csipetnyi ész, meg egy csipetnyi szív..." - Kossuth Gergő
|
Iski Roland azonnal elbűvölte a zsűrit
|
A szintén a harmadik kategóriába tartozó Iski Roland színre lépésekor már sejthető volt, hogy ő fogja megnyerni
a versenyt. Feke Pál utólag azért bevallotta, hogy elszörnyedt, amikor meglátta a forgatókönyvben, hogy
Az operaház fantomjából választotta "Az éj zenéjét", hiszen nemcsak igen nehéz, hanem hosszú is a dal - na de Roland
is azok közé tartozik, akikről a bevezetőben azt írtam, hogy nem ma kezdték a szakmát. A 21 esztendős fiatalember már
gimnazistaként díjakat nyert, jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanul ének-zene tanárnak és a Give Me Five
énekegyüttes tagjaként is nagy színpadi rutinnal rendelkezik, így könnyen vette ezt az akadályt is, és jó eséllyel
látjuk még musical-színpadokon.
Scheer Lívia és a Férfi kell
|
A negyedik kategóriában indultak a legkevesebben, így a zsűri úgy döntött, ebben a kategóriában csak egy díjat oszt ki,
amit Scheer Líviának szavaztak meg a Jekyll & Hyde "Férfi kell" című daláért. Lívia roppant
temperamentumosan adta elő a dalt, és élt mindazon eszközökkel, amelyeket a zsűri oly sokszor hangsúlyozott
a verseny folyamán.
Az éjszakába nyúló verseny végén a korcsoportok első, második és harmadik helyezettjei tárgyjutalomban részesültek,
a verseny fődíját, az idei Országos Musicalkurzuson való részvételt pedig Iski Rolandnak adták át.
|