|
[Fehervar.net] 2007. szeptember 4.
A város mindenképpen szeretné mielőbb megoldottnak látni a Barátság Klubmozi helyzetét, hiszen a mozit elsősorban a
fehérváriak és a városban tanuló diákok látogatják. A tanácskozáson dr. Csapó Csilla alpolgármester és Brájer Éva,
a kulturális bizottság elnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár önkormányzata minden megoldásra nyitott és továbbra is
támogatja a mozi működését.
Míg Budapesten több művészmozi is működik, addig Fehérváron ez az egyetlen mozi, ami fajsúlyos filmeket is vetít a
komolyabb közönség számára szögezte le dr. Csapó Csilla. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a
középiskolások csak itt találkozhatnak ezekkel a mélyebb tartalmú filmekkel: a Barátság Klubmozi nélkül csak kommersz
filmeket láthatnának a városunkban tanuló fiatalok. A városi tanévnyitó értekezletre meghívtuk Gyimesi Editet, hogy
ismertesse a mozi idei terveit és azt, hogy mely filmeket ajánl iskolai csoportoknak. A közoktatási törvény idei
változásai óta csak a Teleki Blanka Gimnázium látogatja ebben a formában a klubmozit, ezt most szeretnénk kiterjeszteni
a többi középiskolára is.
Ez a "látogatásnövelés" megoldást jelentene a mozi idei évre jelzett, mintegy 400 ezer forintos hiányára is?
A kedvezményes, 300 forintos jegyek nem váltják meg a világot (bár a középiskolásoknak szánt sorozat a
"Világmegváltók" címet viseli), de sok kicsi sokra megy, és valamelyest csökkentheti ezt a hiányt.
A városi és megyei kulturális bizottság októberi ülésére milyen javaslattal készül a város?
Mint a moziban tartott megbeszélésen is elmondtam, a megye ez év végével felmondta azt a szerződést, amelynek
keretében 15,6 millió forinttal támogatták a Vörösmarty Színházat, cserébe pedig a város támogatta a megyei művelődési
intézményeket, köztük 3 millió forinttal a Barátság Klubmozit. A megye új javaslattal állt elő a megyei és városi
intézmények közös támogatására, ennek részleteit dolgozzuk ki ezen az októberi ülésen.
A mozi sorsa nem is szerepel külön napirendi pontként?
Úgy gondolom, hogy a Barátság Klubmozi helyzetére a megyének kell megoldást találnia, hiszen az ő intézményében
működik. Éppen ezért elvetélt ötletnek tartom a tanácskozáson elhangzott javaslatot, hogy mi biztosítsunk egy közalkalmazotti
státuszt a mozivezető számára az más dolog, hogy a 3 milliós városi támogatással mi gyakorlatilag az ő bérét
fedtük le. De az mindenképpen nagyon furcsa, hogy évek óta nem adnak státuszt és fizetést Gyimesi Editnek, a munkáját
ugyanakkor elfogadják, és beépítik a ház költségvetésébe azokat a pályázatokon nyert összegeket, amelyeket ő szerez
meg az intézménynek. Ettől függetlenül mi minden megoldásra nyitottak vagyunk, hiszen eddig is támogattuk a mozit,
sőt, a teljes berendezését is a város biztosította.
Meddig tartható fenn ez a "közös ló" helyzet?
Elég furcsa ez az állapot, de az még nehezebben lenne elképzelhető, hogy egy megyei fenntartású intézményen belül
városi intézményként működjön a mozi (ilyen javaslat is elhangzott a tanácskozáson). Szerintem a házon belüli személyi ellentéteket
mereven el kell különíteni a mozi fenntartásától: ez egy jogi helyzet, amit szerződésekkel pontosan lehet szabályozni.
Kapcsolódó anyagok:
Kétségek között
Civil szervezet lehet a megoldás
Barátságtalan helyzetben a Barátság
|