|
[Fehervar.net] 2006. november 8.
Bujdosó Dénes festőművész képeiből nyílt kiállítás a Platán Galériában. A december 6-ig látogatható tárlatot Simon M. Veronika ajánlotta a közönség figyelmébe.
Simon M. Veronika a megnyitón elmondta: 1992 végén találkozott először Bujdosó Dénessel, első mesterével, akinél
négy éven át végzett portré-gyakorlatokat. "Szigorú, de igazságos mester volt Dénes, mindig fordulhattunk hozzá bármilyen
problémával, tárlatai, az általa vezetett programok mindig emelkedettek voltak" - emlékezett vissza azokra az évekre.
"Akkor nőtt óriásira a szememben, amikor idős kora ellenére bevállalt az Interspar áruházban egy mindenki felé nyitott
galériát, ahol bárki minden kendőzés nélkül láthatta, hogyan születnek a festmények, hogyan állnak, ülnek modellt előtte
az emberek. Aki festészettel foglalkozik, az tudja, milyen nehéz ez a nyilvánosság" - tette még hozzá.
Bujdosó Dénes 1932-ben született Alsómizsén, majd 1942-ben beköltöztek a faluba, Lajosmizsére. Gyermekkorában a
fafaragást szerette, 15 évesen (Munkácsyhoz hasonlóan) asztalosinasként kezdett el dolgozni Hübner Alajos műhelyében.
Dénes nagyon szerette olvasni Verne Gyula műveit, melyek illusztrációi nagyon megragadták képzeletvilágát, fantáziáját.
Ekkor kezdett el rajzolgatni, festegetni olyan anyagokkal, amiket akkoriban meg tudott fizetni. Közel két év után a
kényszerítő körülmények miatt abba kellett hagynia a tanoncéveket, és Magyarországon az akkor hatályos törvények szerint
többé nem tanulhatott semmilyen szakmát, felsőbb iskolába sem mehetett. Segédmunkásként helyezkedett el, munka után
pedig Angyalföldre, a Rákosi Mátyás Kultúrházban működő rajzszakkör foglalkozásaira járt, ahol még Barcsay Jenő is
segítette továbbfejlődését.
1952-1955 között katona volt, de onnan is lehetőséget kapott a rajzszakkör látogatására. '56-ban, a forradalom leverése
után külföldre kellett távoznia. Elvégezte a Holland Királyi Képzőművészeti Akadémiát, családot alapított: két gyermeke
ma is Hollandiában él. 1986-ban első felesége meghalt, majd amikor 1988-ban újra megnősült, egy székesfehérvári hölgyet vett el.
1990-ben hazatelepedett, és 1991-ben felkérték a Megyei Művelődési Központ Derkovits rajzszakkörének vezetésére, amelyet
tíz éven át irányított. Keze alól több tehetséges művész került ki. Számtalan kiállítása volt, kezdetben Hollandiában, Belgiumban
és Németországban, majd 1991-től Magyarországon is.
Művészetéhez legközelebb a realizmus áll, mert szereti
valósághűen ábrázolni mindazt, amit az életben és a természetben látni vél, megörökítésre méltónak tart. "Képei mindenki
számára közérthetőek, ezért nem szükséges azokról külön most beszélnem" - mondta Simon M. Veronika, aki arról is beszélt,
hogy Bujdosó Dénes a realizmus mellett a Salvador Dali-féle szürrealizmust is kedveli, de minden irányzatot ismer, és ha
kell, használja is azokat. "Bujdosó Dénes azt vallja, hogy a festészet olyan, mint hívőnek a templom, ahová csak áhítattal
lehet betérni. A magam részéről ezzel tökéletesen egyetértek és kiegészítem azzal, hogy a festészet egy örömforrás az
alkotónak is és a nézőnek is" - zárta megnyitóbeszédét Simon M. Veronika, aki a tárlatot egy bibliai idézettel ajánlotta
a jelenlévőknek: "Ne add át egészen magad a gondoknak, Töprengéseddel ne okozd vesztedet. Szívbeli öröm az ember élete,
és a vidám kedély megtoldja napjait."
|