Szabad tér

II. Ezerjó Szépe a Bice-Bócákért

2017. szeptember 14.   fehervar.net  

A móri szépségverseny 2015 után megújulva tér vissza, hogy ismét megkoronázza Ezerjó Szépét. Ezúttal a versenyre megkötés nélkül, az ország bármely pontjáról lehetett jelentkezni, ami meg is mutatkozott a versenyzők aktivitásán: nemcsak Mórról, hanem Tatabányától kezdve Szántódon,  Budapesten, Békéscsabán és Tiszaújvároson át Tiszaszentmártonig 27 településről mintegy 50 magyar lány adta be jelentkezését a megadott határidőig. Így a szeptember 3-i elődöntőn a zsűrinek valóban nehéz dolga volt, de végül az utcai ruhás beszélgetést követő bikinis bemutatkozó kör után kialakult a 14 fős döntős csapat. A szervezők nemes célt fogalmaztak meg a versenynek: rendezvényükkel a móri Bice-Bóca Egyesületet támogatják, akik nagycsaládosok és hátrányos helyzetű emberek segítésével foglalkoznak, és ezt a lányok is jó szívvel fogadták. Igari Balázs, a verseny főszervezője elmondta: a versenyzők túl vannak az első felkészítő napon – szeptember 9-én ellátogattak a Hétkúti Wellness Hotel és Lovasparkba, ahol fürdőruhás fotózáson vettek részt, majd ezt követően a Molnár Borház Bormúzeumában tettek látogatást. Itt a versenyre való tekintettel csirkehúsból és salátából összeállított ebéd mellett borkóstolóval és hangulatos fotózással töltötték az időt, és elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, egymással is megismerkedtek és alig várják a következő találkozást, mert jó csapat van kialakulóban.  A főszervező hozzátette: „Hamarosan közönségszavazást indítunk, ahol a facebook-szavazók között is Ezerjó Szépe ajándékcsomagok találnak gazdára.” A program szeptember 23-án a Bice-Bóca Egyesület tagjaival való találkozással folytatódik, majd pedig a gálán előadott táncot tanítja be a koreográfus a lányoknak. A nagyközönség október 8-án, vasárnap a Móri Bornapok alkalmával találkozhat a versenyzőkkel, akik több helyszínen is jelen lesznek. Az Ezerjó Szépe Szépségverseny  2017-es királynőjét október 14-én, szombaton látványos gála kíséretében koronázzák meg Móron, ahol a lányok Dudik Szonja tervezte ruhákban mutathatják meg magukat a közönségnek, valamint Zsigmond Lala fellépése fokozza a hangulatot. A koronát végül Harkányi Cintia, a Magyarok Világszépe 2016-os királynője teszi fel a II. Ezerjó Szépe győztesének fejére. További friss és pontos információkat www.facebook.com/ezerjoszepe oldalon találnak az érdeklődők.  

A móri szépségverseny 2015 után megújulva tér vissza, hogy ismét megkoronázza Ezerjó Szépét. Ezúttal a versenyre megköté...

Posted by Fehervar.net on Thursday, September 14, 2017
   

, ,