laura_13015

Tárló, Zene

Ciao Laura!

2017. augusztus 22.   Lőrincz Miklós  

Üdítő nyári estét szervez augusztus 24-én, csütörtökön 17 órára a Szent István Király Múzeum a Csók István Képtárba: hűsítő koktélok mellett a 30-as évek vérpezsdítő jazz-zenéjét és táncait élvezheti a közönség a „Színek és színek megint” című Aba-Novák-kiállításban.

Aba-Novák Vilmos római tartózkodása idején született egyik legismertebb táblaképe, a Laura (Kék kalapos nő). A kor nőideáljának bájos vonásait megörökítő portré kiemelkedik a művész népi közegből merítő táblaképei közül, hiszen alig néhány olyan műve akad, amelynek szereplői városi környezetben „mozognak”. A kép kitűnően adja vissza a kor szórakozóhelyeinek, bárjainak hangulatát, és a kép köré szervezett egész estés eseményen a közönség is egy 30-as évekbeli bárba csöppen majd, ahol jazz szól és swinget táncolnak.

A programok 17 órakor Kováts Kristóf tárlatvezetésével kezdődnek: Aba-Novák Vilmos unokája nem csak a képekről beszél, hanem családi történeteket is megoszt a jelenlévőkkel. Ugyancsak 17 órától szól a muzsika is, Mits Marci és Szabó Dávid szaxofon és zongora duója egész este ismert jazz standardeket játszik. 18 órától két órán át bárki Laura lehet a kor menő ruhadarabjaiban és elegáns kalapjaiban egy élőkép erejéig, amelyet Igari Balázs fotográfus örökít meg a vállalkozó szelleműek számára. Az élőkép készítése során kipróbálható az 1930-as évek sminkdivatja is, ebben Végh-Szirmai Irén segíti az alkalmi fotómodelleket.

Az 1930-as évek amerikai életérzését jeleníti meg táncban a Paraba Swing Club Bokor Attila vezetésével 20 és 20.30 órakor. Charleston, lindy hop, balboa, jive és társaik – igazán látványos műsorral zárul majd az este, amelyre érdemes kalapban érkezni, mert a kalapos vendégek számára ajándékokkal is kedveskedik a múzeum. A programokon való részvétel ingyenes.

Ciao Laura!

,